Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Barcza szerint a mostani tranzakciónak nem az volt a lényege, hogy sok pénzt begyűjtsünk, hanem az, hogy Magyarországot megismerjék az ázsiai befektetők. Kínában sokkal nagyobb jelentősége van a személyes bizalomnak, ami Magyarország szempontjából kifejezetten jó - mondta az ÁKK vezére, aki azt is hozzátette: számos alkalommal szóba került, hogy az elmúlt negyven évben Magyarország sosem kért még csak államadósság fizetési átütemezést sem, ami nem mondható el minden régiós országról.

A saját kínai hitelminősítőnél, a Dagongnál már a befektetési kategóriában vagyunk jó ideje, miközben a három nagy nemzetközi hitelminősítő még a befektetésre nem ajánlott kategóriában tart minket - jegyezte meg.

Barcza szerint egyelőre nem szükséges, hogy nagy összegekkel, milliárd eurós nagyságrendben megjelenjen Magyarország a kínai piacon, és ezt szerint nem is érdemes siettetni. Jelenleg az a fontos, hogy néhány év alatt építsük fel a jelenlétet, illetve az, hogy a hagyományos euró- és dolláralapú forrásbevonás mellett egy harmadik csatorna is rendelkezésre álljon, mint választási lehetőség.

Lehetséges, hogy a következő kínai kötvénykibocsátás már nem Hongkongban, hanem a szárazföldi Kínában lesz, amelynek keretei még csak most alakulnak ki. A renminbikötvény-piac 5-10 éves időtávon hatalmas potenciállal bír - emelte ki a szakember.

Az ÁKK vezére szerint a dollár- és euróalapú államkötvény-kibocsátás is egy lehetőség, de nem prioritás. Az elsődleges a forintkibocsátás. A forintállampapírok iránti kereslettől, illetve a költségvetés finanszírozási igényétől függ majd, hogy mennyi egyéb forrásra lesz még szükség - tette hozzá.

Már beárazták

Barcza az interjúban beszélt arról is, hogy 14 éve most fordult elő először, hogy a magyar kötvényhozamok a lengyel társaik alá csökkentek. Ez négy tényezőnek köszönhető:

  • Elkezdtük erőteljesen fejleszteni a lakossági állampapírpiacot,
  • a devizaarány jelentősen csökkent az államadósságon belül,
  • a költségvetési politika a hiányszintet alacsonyan tartja,
  • a jegybank önfinanszírozási programja a kereskedelmi banki keresletet növelte.

Barcza szerint az, hogy olykor olcsóbban finanszírozzuk magunkat, mint a jobb minősítésű régiós társaink, azt is jelenti, hogy "a piac tulajdonképpen nem a felminősítést, hanem felminősítések sorozatát árazta már be". Az ÁKK-vezér úgy látja, a hitelminősítők elemzései "érezhetően kedvezőbb képet festenek az ország helyzetéről, mint néhány éve", de a döntéseket egy bizottság hozza, "amelynek a szempontrendszerét nehéz átlátni. Sok esetben nyilvánvaló, hogy politikai alapon mérlegelnek, ha valahol a pénzügyi szektort adóval terhelik, ott általában a minősítés is romlik."

Az adósságráta folyamatosan csökkent

Az elmúlt években a GDP-arányos adósságráta tartósan csökkent, a ráta 7 százalékponttal alacsonyabb, mint 2010 végén volt, s a tendencia a következő években is folytatódik. Amennyiben a költségvetés egyenlege az uniós egyenleggel együtt nullára esne, akkor érnénk el, hogy az államadósság forintban nem növekedne, s onnantól kezdve sokkal gyorsabban csökken az államadósság is" - fogalmazott.