Az elmúlt 1,5 évben szemléletváltás kezdődött a NAV-nál, de még az út elején vannak - mondta Tállai András.

A gazdaságfehérítés eredményeinek ismertetése után egy félmondattal előrevetített egy újfajta rendszert is, úgy fogalmazott: minden szolgáltatásvásárlás esetén valamiféle nyugtaadás szükséges kell, hogy legyen, azonban ehhez fejlettebb rendszerre van szükség. Ezen gondolkozunk - idézi a portál. Szavai szerint a testületnél E-áfa bevezetését is fontolgatják: a tervek szerint az áfabevallást is az adóhatóság készítené el.

A tervek között megemlítette, hogy 2018-tól az ellenőrzéseknél papírmentes ügyintézést akar bevezetni az adóhatóság.

NAV 2.0

A NAV 2,0 program végrehajtása idén indul el és 2021-ig tart. Tállai címszavakban összefoglalta, hogy milyen fejlesztések várhatóak:

  • Digitális adókörnyezet (mobilon lehessen ügyet intézni)
  • Online szolgáltatások (bevallások kiajánlása)
  • Kevesebb ellenőrzés
  • Valós idejű beavatkozások
  • Tudatosabb adózói magatartás
  • Papírmentes, korszerű hivatal.