Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csaknem egyharmad a valószínűség Magyarország fizetésképtelenné válásának öt éven belül - számol a londoni CMA Datavision. A cég legújabb negyedéves globális kockázati listáján Egyiptommal és Spanyolországban haladunk kéz a kézben.

Magyarország maradt, a görögökkel már nem számolnak

Ezzel az eredménnyel megőriztük a tavalyi kilencedik helyet, azonban egy lényegi különbség van. A görögök az adósságátrendezésük miatt ugyanis lekerültek a listáról. Mégsem kúszott mindenki eggyel feljebb a listán, mivel egy új szereplővel bővítette a megfigyelt országok listáját a CMA, aki rögtön azzal a lendülettel be is került az élbolyba, sőt, rögtön az első helyre, ezzel stabilizálva több ország korábbi helyezetét.

Ez az állam Ciprus, amelyet harmadik eurózónatagként a befektetésre nem ajánlott kategóriába soroltak (lásd Moody's). Az ország bankjainak ugyanis hatalmas volt a görög kitettsége, és ennek a kormány pénzügyeire is jelentős hatással lehet.

A legmagasabb cds-ek(bázispont)
(A országok közötti sorrend az öt éven belüli csőd valószínűségét mutatja)

Forrás: CMA Datavision; március végi szint

Az európai adósságválság két nagy titánja Spanyolország és Olaszország a tizedik és a tízenegyedik helyet uralta az első negyedév végén 32,1 és 29,7 százalékos 5 évre kumulált csődveszéllyel, a hozzájuk képest jóval kisebb kockázatot, ugyanakkor fertőzésveszélyt jelentő Portuágia és Írország 60 és 40 százalékos kockázattal szerepel.

Kifejezetten rossz hír, hogy míg minden szereplő képes volt javítani a december végi cds-szinten, addig egyedül Spanyolország rontott ezen 13,7 százalékkal. Még a harmadik legrosszabb negyedéves teljesítményt elérő Portugália is 1,7 százalékkal csökkentetette a bedőlési kockázatáért kért kamatfelárat.

Messzi hagyta hazánkat a többi visegrádi ország

Az elemzés 8 régióval számol, ebből hazánk az európai feltörekvő országok között található. A cds-felár tekintetében Magyarországot 400 bázisponttal veri Ukrajna, ugyanakkor még így is 150 bázisponttal meghaladjuk a harmadik helyre szorult Horvátországot. Átrendeződésről nem lehet a régióban beszélni, átlagosan 25 százalékkal javultak az eredmények.

A feltörekvő európai országok cds-e (bázispont)
(A országok közötti sorrend az öt éven belüli csőd valószínűségét mutatja)

Forrás: CMA Datavision; március végi szint; Az eurózónatagok nem tagjai a régiónak

A hazai viszonyítási pontként megtett visegrádi országok azonban nagyon távol állnak a magyar 544,3 bázisponttól. Még a legközelebb Szlovákia van 214,8 bp-tal, majd azt követi Lengyelország 178,9 és Csehország 113 bp-tal.

Világszinten ebben a kategóriában is Egyiptommal és Írországgal mozogtunk egy sávban az év első három hónapjában.

És íme, akikben bízik a piac

A bizalom által övezett országokban történt a legnagyobb javulás is. Így az első helyre került Norvégiának csaknem a felére esett a cds-felára: a korábbi 44,8 helyett 22,5 bázispont felárért biztosítja ötéves papírjait a piac. Az Egyesült Államok is nagyot javult és így továbbra is megelőzi a 3,6 százalékos csődveszéllyel harmadik helyen lévő Svájcot.

A legalacsonyabb cds-ek (bázispont)
(A országok közötti sorrend az öt éven belüli csőd valószínűségét mutatja)

Forrás: CMA Datavision; március végi szint

Németország azonban az európai adósságválság miatt továbbra is a tizedik helyen maradt és talán meglepő módon Chilét biztonságosabbnak gondolja a londoni cég - mégha a cds-felára alacsonyabb is. Az Egyesült Királyság egy nagyobb javulással felkúszott, ugyanakkor Új-Zéland kevésbé tűnik biztosnak és kiszorult az első tízből (ha a 11. helyre is).