BUX
38909

Befejeződött a mentés a tótkomlósi buszbaleset helyszínén (Frissített)

A mentők elszállították a péntek reggeli, Tótkomlós és Kaszaper között történt buszbaleset sérültjeit, a műszaki mentés is véget ért. Közben befejeződött a helyszínelés is.

Szabó Zsuzsanna, 2017. október 6. péntek, 11:30

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, 21 mentőegységgel, köztük egy úgynevezett tömeges baleseti egységgel és két mentőhelikopterrel vonultak ki.

Huszonöt embert vittek - az első, helyszíni információk szerint - könnyebb sérülésekkel a gyulai, a békéscsabai, az orosházi, a szegedi, a makói vagy a hódmezővásárhelyi kórházba. A három súlyos sérült közül egyet-egyet mentőhelikopter vitt a szegedi és a gyulai kórházba, egyet pedig mentőautó ugyancsak Gyulára. Három utast a mentők a helyszínen elláttak - tette hozzá Győrfi Pál.

Duray Gergely, az Orosházi Kórház főigazgatója utóbb azt közölte, hogy a hozzájuk vitt mind a hat ember súlyos sérüléseket szenvedett. Egyet közülük koponyasérüléssel továbbvittek a szegedi klinikára, öt ember állapota súlyos, de stabil.

A gyulai kórház csak délutánra ígért tájékoztatást az MTI-nek.

Baráth Ilona, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szegedi és nagyszénási szakemberek darukkal talpra állították az oldalára borult buszt, a műszaki mentés befejeződött.

Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrség - útlezárás mellett - jelenleg is helyszínel. A baleset okait vizsgálják, annyit tudni, hogy a munkásokat szállító magántulajdonú autóbusz letért az útról, majd több fának is nekiütközött és az oldalára borult.

(Fenti kép forrása: MTI Fotó/ Donka Ferenc)