Bekeményítene a Fidesz

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kérik az Országgyűléstől fideszes képviselők a pedofil bűncselekmények büntetésének szigorítása érdekében - közölte Selmeczi Gabriella, a javaslat egyik gazdája az M1 szerdai műsorában.
Dzindzisz Sztefan, 2017. október 18. szerda, 08:33

Az indítvány szerint ha valakit kiskorú szexuális zaklatásáért ítélnek el, akkor a bírónak kötelessége lenne a vádlottat minden olyan foglalkozástól örökre eltiltani, amely gyermekek nevelésével, oktatásával, gondozásával vagy gyógyításával függ össze - közölte a képviselő, aki a Fidesz emberi erőforrások kabinetjének vezetője.

A politikus emlékeztetett arra, hogy már a 2013-ban elfogadott új Btk. szigorította a gyermekek védelmét, majd 2014-ben megszületett az a jogszabály, amely szerint a pedofil bűncselekmények nem évülnek el. (Nyáron rendőrségi kampány is volt a témában.)

Ugyancsak folyamatosan erősíteni kívánják a gyermekvédelmi rendszert, annak érdekében, hogy minél hamarabb felismerhető és megszüntethető legyen egy gyermek bántalmazása. Ezt szolgálja az a 2016 januárjában életbe lépett jogszabály is, amely szerint sürgős esetben ügyészi hozzájárulás nélkül is elő lehet állítani a gyermeket veszélyeztető szülőt - mondta Selmeczi Gabriella.

HOZZÁSZÓLÁSOK