BUX
38228

Belehúz a magyar gazdaság az év végén - egyre inkább rajtunk múlik

Nem okozott különösebb meglepetést, hogy a harmadik negyedéves GDP-adat jobb lett az első becslésnél - vélik a lapunk által megkérdezett piaci elemzők. Az utolsó negyedévben tovább bővülhet a hazai fogyasztás, ugyanakkor lasssan erodálódhat a külkereskedelem többlete.

NAPI, 2010. december 9. csütörtök, 11:40

Nem volt meglepetés, hogy jobb lett a GDP adat az első becslésnél, mert minimális az eltérés, akár kerekítési hiba is okozhatta - mondta lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Török Zoltán, a Raiffeisen szakértője is hasonlóan látja: az előzetes gyorsbecslés után egy +/- 0,1-0,2 százalékpontos módosítással mindig számolni kell. Amint arról beszámoltunk, a harmadik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék a KSH adatai szerint. Bővebben erről itt olvashat.Hatott a kisker isA szeptemberi kiskeradatok elég jók lettek, akár ez is közrejátszhatott a megemelt számokban - véli Suppan. A beruházások további esése csalódást okozó, és a mezőgazdaság is nagyot zuhant - bár utóbbiért az időjárás a felelős -, ám a többi szegmens kifejezetten jól teljesített. Az ipar és a nettó export már-már hagyományosan komoly lökést adott a GDP-adatnak, amihez most először hozzájárult a hazai fogyasztás bővülése is. Csütörtökön a GDP-adat mellett külkereskedelmi statisztikát is publikált a KSH, az adat tanúsága szerint az export októberben csökkent az előző hónaphoz képest. Ez nem trend, régiószerte jellemző - véli Suppan. A bázis is magas volt és az ipar is lassabb teljesítményt mutatott októberben, párhuzamosan a német adatokkal. Ugyanakkor ebből nem érdemes komolyabb következtetéseket leszűrni, hiszen a német bizalmi mutatók csúcsra hágtak, az Ifo indexe például majdnem 20 éves rekordszinten áll - tette hozzá a szakértő. Mi várható a negyedik negyedévben?Az utolsó negyedévben - a belső fogyasztásra alapozva - egy 0,5 százalékos növekedéssel mindenképp számolni lehet a harmadik három hónaphoz képest. További erőt ad a hazai iparnak, hogy a tavalyi évvel ellentétben, idén a két ünnep között nem lesznek leállások a német autógyárakban. Ezért, éves alapon nem kizárt, hogy a naptárhatástól tisztított és szezonálisan kiigazított GDP index akár 2,7-3 százalék körül is alakulhat az utolsó negyedévben - véli a Takarékbank elemzője. A Raiffeisen szakértője szerint az utosó három hónapban a GDP szám hasonló lehet, csak az összetétel módosul. Egyre kisebb ütemben bővül az export, miközben az import gyorsul, ezért a nettó export GDP emelő hatása csökken. Ezzel párhuzamosan viszont a belső fogyasztási tételek egyre komolyabb szerephez jutnak - mondta Török.