EUR
308.05
USD
274.70
BUX
27882.89 1.48%
OTP
7283 1.89%

Bell: erős Magyarország és az USA gazdasági együttműködése

A Magyarország és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolatok erősek, de még erősebbek lehetnek az "akadályok" megszüntetésével - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén szerdán Budapesten.
MTI, 2016. január 20. szerda, 15:25

Az amerikai diplomata az akadályok között említette a korrupciót, amely szavai szerint továbbra is súlyos probléma a régióban. A kormánnyal, a civil szervezetekkel és az üzleti élet szereplőivel folyamatosan együttműködnek az átláthatóságért és a gazdasági kapcsolatok erősítéséért - jelentette ki.  Colleen Bell felidézte: mióta Budapesten van, több Magyarországon tevékenykedő amerikai cég is jelentett be beruházást. Az amerikai vállalatok vezetőivel pedig több alkalommal is egyeztetett a magyarországi lehetőségekről és kihívásokról.

Mint mondta, idén is több alkalom lesz, amikor segíthetik a magyar és amerikai vállalatok közötti kapcsolatépítést. Idén nagy hangsúlyt helyeznek a magyar vállalkozók új generációjára, a kormánnyal és több szervezettel is együttműködnek, hogy támogassák őket az együttműködésben amerikai cégekkel - közölte.

Az amerikai nagykövet beszélt a transzatlanti szabadkereskedelmi szerződés ügyéről is. Vannak nehézségek, de ezeken túl fognak jutni, mert az ilyen jellegű szerződések mindig nagy gazdasági fejlődést hoznak - magyarázta. Felidézte, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is többször említette, hogy 20-30 ezer új munkahelyet jelenthet a megállapodás Magyarországon. Fontos szerződésről van szó, és Washington nagyra értékeli Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter támogatását ez ügyben - mondta.

Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet arról beszélt, hogy Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai még sosem voltak olyan erősek, mint most. A diplomata hangsúlyozta: a világ folyamatosan és jelentősen változik, a kihívások mindenkit közvetlenül érintenek, ezért nagyobb szükség van a stratégiai együttműködésre, mint valaha. Szükség van barátokra, és a legjobb barátok azok, akikkel hasonló értékeket követünk - mutatott rá. Úgy vélte, a NATO és a transzatlanti együttműködés a következő években is nagyon jelentős lesz.

Szemerkényi Réka nagyon jónak értékelte a magyar-amerikai kapcsolatokat, és azt mondta, hogy sokat javult a kommunikáció a két ország között. Magyarország és az Egyesült Államok partnerek, szövetségesek és barátok - jelentette ki. A diplomata hangsúlyozta, az elmúlt egy évben sok mindent elértek a két ország gazdasági kapcsolatainak erősítésében, az eredményekre példaként pedig a chicagói főkonzulátus megnyitását említette, amely részt vesz a gazdasági kapcsolatok erősítésében is.

Mint mondta az Egyesült Államok a legnagyobb Európán kívüli befektető Magyarországon, az itt befektetett amerikai működőtőke elérte a 9 milliárd dollárt, több mint 1700 amerikai cég mintegy 90 ezer embernek ad munkát Magyarországon. A magyar kormány eddig tíz amerikai céggel kötött stratégiai együttműködési megállapodást - idézte fel.
Szemerkényi Réka megjegyezte: az Amerikai Kereskedelmi Kamara mindig fontos szerepet töltött be a gazdasági kapcsolatok erősítésében Magyarország és az Egyesült Államok között, és fontos hídként köti össze a két országot.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.01.20 16:00

@enapi:

Ja, szenvednek az amcsik miattunk....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

enapi, 2016.01.20 15:55

A kiutasítási ügy most visszanyal...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .