BUX
37575

Bepöccent az ellenzék - bennfentes kereskedelem miatt tesznek feljelentést

Az ellenzéki pártok sorra jelentették be, hogy bennfentes kereskedelemmel való visszaélés miatt tesznek feljelentést a Quaestor-ügyben.

MTI, Napi.hu, 2015. március 25. szerda, 18:06

Szerdán egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt - mondta a miniszterelnök -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél.

A Párbeszéd Magyarországért elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor azon kijelentéseit, amelyek szerint ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. Szabó Tímea, a párt társelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: a PM feljelentést tesz bennfentes információval való visszaélés miatt. Az ellenzéki politikus - aki szerint a miniszterelnök csalt, hazudott és becsapta a választókat - azt mondta, amikor az ország folyamatosan szegényedik el, a kormány csak a saját pénzét próbálja menteni, az emberekkel nem foglalkozik.

Szabó azt is bejelentette: ki fogják kérni annak a kormányülésnek a hangfelvételét, ahol a kormányfő szavai szerint meghozták a döntést. A felvétel alapján további jogi lépéseket tehetnek majd - mondta.

Együtt: Polt Péter is távozzon!

Az Együtt azt javasolja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság derítse ki, Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai hogyan bántak az emberek pénzével - közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt alelnöke, Pápa Levente arra reagálva, hogy egy Sopronban tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. Pápa Levente ezt úgy értelmezte, hogy a Quaestor-botrány szálai egyenesen a miniszterelnökig érnek. Orbán Viktor személyesen lesz felelős azért, hogy a kormány hogyan bánik az emberek pénzével - tette hozzá.

Továbbá megjegyezte, a kormányfő kijelentése alapján felmerül annak gyanúja, hogy a minisztériumok nem az államkincstárban, hanem brókercégeknél tartják az emberek pénzét. Feltette a kérdést, más brókercégeknél is voltak-e ilyen számlák a Quaestoron kívül. Egyúttal kérte, hogy a kormány mutassa be, nemcsak a Quaestortól, hanem más brókercégektől is elhozták az ott tartott pénzeket.

A fentiek mellett azt is kijelentette, miután "erősen felmerül a gyanú bennfentes információval való visszaélésben", ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A politikus arra is kitért, hogy a hatályos jogszabályok alapján Polt Péternek március 9-én joga lett volna elrendelni a Quaestor zár alá vételét. A politikus ezért felszólította a legfőbb ügyészt, hogy azonnal távozzon hivatalából.

DK: Orbán sem úszhatja meg a felelősségrevonást

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán sem úszhatja meg a felelősségrevonást a Quaestor-ügyben - közölte a párt szóvivője, Gréczy Zsolt, aki azt is bejelentette: feljelentést tesznek a miniszterelnök ellen és szeretnék, ha a kormányfő saját vagyonával felelne.

"Orbán Viktorra rádőlt a fideszes brókerbotrány", mert kiderült, hogy a miniszterelnöknek személyes felelőssége van abban, hogy hogyan alakult a Quaestor története - mondta az ellenzéki politikus. A szóvivő kijelentette: a kormányfőnek "bennfentes információi voltak egy cégcsődről", de erről "elfelejtette" értesíteni a kisbefektetőket. Miközben sok egyszerű ember befektetése veszett oda, a miniszterelnök kimenekítette a rábízott tárcák milliárdjait.

Gréczy szintén bejelentette: feljelentést tesznek a miniszterelnök ellen, mert "nem jól sáfárkodott" a rábízott állami vagyonnal, a "bennfentes információ megőrzésével pedig különösen nagy kárt okozott a befektetőknek".

LMP: felmerül a bennfentes kereskedés gyanúja

Az LMP szerint felmerül a bennfentes kereskedés gyanúja az ügyben, hogy minisztériumok a Quaestor bedőlése előtt kivették pénzüket. Heltai László, a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a tárcák kapcsolataikon keresztül szereztek információkat, akkor felmerül a bűncselekmény gyanúja. Arra kérte a nyomozóhatóságokat, hogy a nyomozás erre is terjedjen ki.

A politikus feltételezése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Tarsoly Csaba, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának kapcsolata eredményezte, hogy információk szivárogtak át az államigazgatásba. Szavai szerint növeli a homályt, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt állítja, hogy a piaci folyamatokat figyelve jutottak arra, hogy kiveszik pénzüket a brókercégtől, míg Orbán Viktor miniszterelnök kormánydöntést említett.

A KKM 20 milliárd forintot vett ki, s ezzel a bedőlésben is szerepe lehetett - vélekedett Heltai László, aki azt is furcsállotta, hogy a kormány szerint a Fidesznek voltak információik a cég rossz anyagi helyzetéről, míg a közvéleménynek azt mondták, hogy minden rendben van. A szakszóvivő arra vár választ, hogy mely minisztériumok milyen tranzakciókat hajtottak végre és mit kerestek kormányzati pénzek egy brókercégnél a Magyar Államkincstár helyett.

Liberálisok: már a miniszterelnökhöz is szólnak a kérdések

Már a miniszterelnöktől is választ várnak a Liberálisok a Quaestor-üggyel kapcsolatban, miután Orbán Viktor elmondta: ő rendelte el, hogy a tárcák kivegyék a pénzüket a brókercégektől. A Magyar Liberális Párt szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben közölték: Fodor Gábor pártelnök írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz. Ebben arra vár választ: Orbán Viktor milyen módon és formában, és pontosan kikhez címezve fogalmazta meg kérését.

A liberálisok országgyűlési képviselője arra is kéri a választ: mindez pontosan mikor történt? Az is érdekli Fodor Gábort, hogy kitől és mikor kapta azt az értékelést Orbán Viktor, hogy a brókerpiacon dominóhatás érvényesülhet, és az is: Orbán Viktor rendelte-e el azt is, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Quaestorhoz tegye-e a pénzt. Közleményük szerint egyértelmű, hogy a miniszterelnök végig tudott arról: állami pénzek vannak a Quaestronál, vagyis hogy a KKM "tőzsdézik az állami vagyonnal", hiszen csak ennek tudatában rendelhette el a pénz kivételét.

MoMa: bűntanya lett a magyar állam

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) szerint saját törvényeit sorozatban megszegő bűntanya lett a magyar állam. "Normális országokban, például az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a bennfentes kereskedelemért börtön jár. Magyarországon azonban úgy tűnik fel, hogy a kormány főhivatalai járnak elöl a bennfentes kereskedésben. Hiszen a külügy úgymond "időben" kimenekítette a pénzét a Quaestorból!" - olvasható a párt közleményében.

A MoMa úgy véli, hogy a baj ennél jóval nagyobb. Senki sem tette még fel a kérdést: egyáltalán honnan van a külügynek befektethető pénze? Hát a külügy nem része a kincstári rendszernek, ahol pénz csak akkor mozog, ha az államháztartási rendszeren kívülre kell fizetni? Amit még nem kell kifizetni, az a kincstári rendszerben egyszerűen nem jelenik meg pénzként, nem lehet belőle sem befektetni, sem betétet elhelyezni - hívja fel a MoMa a figyelmet.

MSZP: Orbán Viktor távozzon a kormány éléről!

Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő Sopronban beismerő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy ő utasította a többi között a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) is, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, mert úgy tudja, a Buda-Cash brókerház csődje után újabb csődök fognak következni. Értékelése szerint a miniszterelnök gyakorlatilag azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt.

Lukács szerint Orbán méltatlanná vált arra, amire az emberek megválasztották, méltatlan a miniszterelnöki posztra. Orbán cserben hagyta a magyar embereket, nemcsak közjogi, hanem morális értelemben is felelős. Az MSZP-s képviselő szerint ugyanis a kormányfő felelős azoknak az embereknek a haláláért, akik a Quaestor csődje után önkezükkel vetettek véget életüknek.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a miniszterelnöknek ma egyetlen dolga lenne: "feláll, bocsánatot kér és elhúz a hatalomból", visszavonul a közélettől. A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a KKM hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell. Emlékeztetett arra, hogy a KKM néhány órával ezelőtt még azt mondta, saját elemzői tanácsolták a pénz kivételét a Quaestorból. Lukács Zoltán kitért arra, hogy továbbra is érvényben van 24 órás ultimátumuk, de az már nem a KKM-nek, hanem Orbán Viktornak szól, akitől várják, hogy hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek a brókercégek összedőléséről szóltak.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke azt kifogásolta, hogy miközben a Quaestor március 9-én csődöt jelentett, az üzletmenet zavartalan, nincs nyoma annak, hogy a pénzügyi felügyelet lépett volna. Azt tudakolta, mit csinál a felügyelet, hogy megmentse az emberek pénzét. Kaptak-e kormánytagok jutalékot a Quaestortól azért cserébe, hogy ez a cég kezelhesse a közpénzt?

Jobbik feljelentést tesz a Quaestor-ügyben, mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy bennfentes kereskedelemnek köszönhető, hogy egyesek köz- és magánpénzeket vettek ki a brókercég bedőlése előtt.

A Jobbik is feljelentést tesz

Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: hétfőre összehívja a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságát, ahol a Magyar Nemzeti Bank vezetőitől és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől vár válaszokat. Közölte azt is: követelik, hogy megismerhető legyen, kik azok a magánszemélyek és vállalkozások, amelyek a bedőlés előtt vették ki pénzüket a brókercégből. Az ellenzéki politikus rámutatott, ezzel a politikusi érintettségek is feltárhatók. Hozzátette: akár uniós szinten is kiperelnék ezen adatokat. Volner János azt is bírálta, hogy a Quaestor a "pénzügyi felügyelet lazasága miatt" 150 milliárd forint fiktív kötvényt bocsátott ki és "tőzsdézett" az emberek pénzével.

KKM: a tárcának nem voltak törvénytelen információi az ügyben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és háttérintézményei a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek - erősítette meg a tárca szerdán Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke szerdai sajtótájékoztatójára reagálva. A tárca közölte: a Quaestor csődjét az okozta, hogy az engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bocsátott ki kötvényeket, és amikor a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, és jelentős részük elkezdte kivenni a pénzét, a Quaestor egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) ezekhez az emberekhez, cégekhez hasonlóan vette ki a tőkéjét a Quaestortól. Az MNKH gondosan járt el akkor, amikor figyelve a piaci folyamatokat és azt, hogy mi történik a brókercégeknél, kivette a közpénzt a Quaestortól.

A tácra emellett emlékeztetett: a Quaestor korábban mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt, a pénzelhelyezést a cégnél a felügyeleti szervek soha nem minősítették kockázatosnak. Az MNKH-nak egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett, az MNKH tehát a legbiztonságosabb formában tartotta az adófizetők pénzét, nem kezdeményezett kockázatos ügyleteket - magyarázták. Hozzátették: mivel az MNKH a pénzt nem a Quaestor vállalati kötvényeiben, hanem állampapírban tartotta, a tőke kivétele nem járult hozzá a Quaestor csődjéhez. 2015. márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt - jegyezték meg.

Továbbá azt is hozzátették: az MNKH vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. E döntésnek köszönhetően a közpénz nem került veszélybe, nem veszett el.

Arra is kitértek, hogy az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) a Quaestor-csoportnál nem vezet és nem is vezetett számlát, nem tartott pénzt, letétet vagy az állami vagyon bármely részét. Az Eximbank és a MEHIB semmilyen pénzpiaci kapcsolatban sem áll és nem is állt, pénzpiaci ügyleteket nem kötött a Quaestor-csoporttal. A KKM-nek a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a tárca a tulajdonosi jogokat az Eximbank felett. Közölték: ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt. A technikai nyilvántartást segítő számlát azért a Quaestor kezelte, mert a piaci szereplők közül a számla kezelését egyedül a Quaestor vállalta díjmentesen. A KKM-nek tehát forgalomképtelen részvények technikai nyilvántartását segítő számlája volt a Quaestornál. A Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát a KKM megszüntette - áll a minisztérium közleményében.

Fidesz "nem dől be" a szocialisták provokációjának

A Fidesz "nem dől be" a szocialisták provokációjának, hiszen a baloldal volt az, aki a szocialista brókerbotrányban elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket - reagált a nagyobbik kormánypárt a baloldali pártok szerdai megnyilvánulásaira. A Fidesz szerint "ők engedték, hogy zavartalanul működjön az évtizedes pénzügyi korrupció, a csaló brókerek eltüntessék mások pénzét és ezt meg is ússzák". A baloldal emberei parlamenti vizsgálóbizottság előtt vallhatnak arról, miért hoztak olyan törvényeket, ami segítette, hogy zavartalanul működjön a pénzügyi korrupció. Miért nem ellenőrizték ezeket a cégeket? Mit kerestek ezek a brókerek a szocialista kormányok környékén, és mit keres az MSZP, Gyurcsány és Bajnai a brókerek céghálózatában? - sorolta kérdéseit a Fidesz.

A párt hozzátette: a szocialisták azt a miniszterelnököt próbálják most bemocskolni, akinek kormánya elszámoltatja a felelősöket, személyes vagyonukat is bevonja a kártalanításba és rendet tesz a brókerpiacon. Emlékeztetnek: az Országgyűlés már a jövő héten elfogadhatja a Fidesz vagyonzárolásról szóló törvényjavaslatát, amely szerint a zárolást már a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni lehet, és a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai, könyvvizsgálói személyes vagyonukkal is felelni fognak az okozott károkért.