Beragadt szabadságnapok? Mutatjuk a trükköket!

Sok dolgozó máig nem vette ki a teljes éves szabadságát, így az alábbiakban annak járunk utána, hogy nekik milyen lehetőségeik vannak a felhasználásra.
Napi.hu, 2014. október 26. vasárnap, 18:30

Nagyon fontos szabály, hogy a szabadságot, a munkavállaló előzetes meghallgatása után, a munkáltató adja ki - hívta fel rögtön a figyelmet Bezzegh Edina, a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa, ám egyből hozzátette: természetesen a legtöbb munkáltató rugalmasan kezeli ezt a kérdést, viszont nem árt tudni, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a szigorú főnöknél sem, hiszen a munkavállaló igényét is figyelembe kell venni a szabadságolásoknál.

A hatályos jogszabályok szerint ugyanis a munkáltató évente hét munkanap szabadságot - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak azonban erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie - hangsúlyozta Bezzegh. További szabály, hogy a szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól.

Mikor és mennyit csúsztathatunk?

A főszabály szerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni, azonban előfordulhatnak olyan extrém esetek, amikor erre nincs mód. Ilyen lehet az, hogy a munkavállaló az év végén érkezik a céghez és még a próbaidejét tölti, vagy bármilyen egyéb ok merül fel a munkavállaló oldalán, amely miatt a szabadság kiadása nem lenne lehetséges (Például teherbe esik, és szülési szabadságra megy stb. Ilyenkor az összegyűlt szabadságot a munkába állását követően tudják csak kiadni neki.) A jogszabály biztosítja annak lehetőségét, hogy a friss munkavállaló a próbaidejét a munkába történő beilleszkedéssel tölthesse, ne kelljen azonnal szabadságra küldeni, de ne is veszítse el azt, hanem kicsit elcsúsztatva, a következő év elején vehesse ki. Így a szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot. Ezen szabálynak köszönhetően lehetőség van arra, hogy a munkáltató részben átcsúsztassa az éves szabadságát a következő évre. Például december 30-tól megy el szabadságra következő év január 3-ig, még az előző évi szabadságát igénybe véve - magyarázta a D.A.S. JogSzerviz jogtanácsosa.

HOZZÁSZÓLÁSOK