A rendelet a banki csokos hirdetésekben kötelezővé tenné a kormánypropaganda visszatérő elemeinek megjelenítéstét. A szövetség szakmai indokainak figyelembevételével kéri a kormányt a rendelet visszavonására.

Az MRSZ a hirdetések tartalmát egyértelműen a hirdető szuverén területének tartja, hiszen a reklám egy olyan költséges befektetés, amelynek célja, hogy az elérni kívánt hatás révén megtérüljön. Ezért a Magyar Reklámszövetség semmi olyan hatósági kötelezvényt nem tart elfogadhatónak, amely nem a fogyasztó érdekeinek védelmét célozza (mint például a gyógyszerreklámok esetében a kötelező fogyasztói tájékoztatás), mert az akár negatívan is befolyásolhatja a hirdető üzenetét.

A bankokra terhelnék a marketingköltséget

A "Magyar Reformok Működnek - Otthonteremtési Program arculat használatával kapcsolatos jogszabály" alapján a kormány üzenetekre eső kötelező reklámidő, - felület aránya egyértelműen a reklámhatás rovására mehet, mert a megnövekedett hirdetési felület vagy szpot idő egyértelműen növeli a hirdetői költségeket, amely semmiképpen nem elfogadható. Ezen kívül a médiatulajdonosoknak a jelenleg érvényes gyakorlat szerint jogában áll úgynevezett 'második hirdetői felárat' kérni, ha egy hirdetőn kívüli másik termék vagy szolgáltatás is megjelenik a hirdetésében.

Így a kormány nem csak a saját kommunikációja költségviselését hárítja át, hanem akár a többlet költség finanszírozására is kényszeríti a banki szolgáltatókat. Mindezt úgy, hogy a bank ezért semmiféle ellenszolgáltatást nem kap a kormánytól, hiszen a folyósított hitelösszeget a fogyasztó veszi igénybe.

Frissítés! Reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ

A bankok a kormány által biztosított lakáshitelt és a kormány által garantált lakástámogatást árulják és pénzt is keresnek rajta. Amikor a Reklámszövetség megszólal, nem az emberek, hanem a bankok érdekeit képviseli - reagált a Reklámszövetség közleményére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.