Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az oktatási miniszter a karácsonyi vagy újévi tűzijátékot és az adománygyűjtést is törvényen kívül helyezte. A közép-ázsiai volt szovjetköztársaság sem az igazi, sem a műfenyőknek nem kegyelmezett - olvasható a rádió honlapján.

Tádzsikisztánban korábban is voltak már érvényben korlátozások az év végi ünnepekre vonatkozóan. Két éve a szilveszteri bulikat tiltották be, valamint kitiltották a Mikulást az állami médiából. Az országban korábban sok helyen pontosan úgy volt szokás ünnepelni a karácsonyt és az újévet, mint a keresztény országokban. Több volt szovjet utódállamban már díszítik a köztéri karácsonyfákat, Dusanbében azonban csak nem sokkal újév előtt állítanak majd fát, amelyet nem sokkal később, január elején el is távolítanak.

2011 szilveszterén gyilkosság is történt az ünnepen. Egy mikulásjelmezes férfit öltek meg ismeretlenek. Az áldozat családja szerint egyértelműen vallási indíttatású volt a támadás, a rendőrség viszont azt mondta: kábítószeresek gyilkoltak.

2007 óta Tádzsikisztánban tilos nyilvánosan ünnepelni a születésnapokat, és azt is törvény írja elő, hogy legfeljebb hány embert szabad meghívni lakodalomra vagy temetésre.