Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A sportvezető szerint Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnökeként hűtlen kezelésben volt érintett - olvasható a portálon.

Tóth konkrét szerződésekről is ír, így például arról, hogy a szövetség jutalék fizetéséről rendelkezett W. J.-nak 14,5 millió forint értékben.

Továbbá Bienerth állítólag a (meg nem nevezett) D céget kérte fel a múlt vizsgálatára. A társasággal való szerződés a szeptember 2-ai iratbetekintésemkor még nem állt a szövetség rendelkezésére, ennek ellenére a MÚSZ Bienerth jóvoltából és határozott utasítására a D-nak 2017. április 5-én bruttó 7, 6 millió forintot, majd június 26-án 6,5 millió és 1 millió forintot átutalt. A D vizsgálati anyagával a MÚSZ nem rendelkezik - állítja a feljelentő.

Bienerth május 31-én szerződést kötött az Aquavarázs Kft-vel, "melynek alapján Sós Csaba havi 762 ezer forintért, mint az edzőbizottság és a parabizottság elnöke, a MÚSZ javára szakmai tanácsadást végezzen. Tóth szerint "a szóban forgó kifizetés eleve megmagyarázhatatlan", emellett azonban sem a Közgyűlésnek, sem a MÚSZ elnökségének sem volt róla tudomása.