Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A volt ipari miniszter és jegybankelnök szerint a magyar gazdaság sajátossága, hogy egyoldalúan fejlődő ipara van. Ezt jól mutatja, hogy a gazdasági válság óta csak a járműgyártás volt képes kiugró növekedésre. Amíg ennek az ágazatnak a termelése több mint 50 százalékkal meghaladja a 2008 eleji szintet, addig az élelmiszeriparé alig több mint 10 százalékkal, a számítógép és elektronikai eszközök gyátása el sem éri azt.

Bod Péter Ákos a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest gyárában tartott szakmai fórumon arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező években mind nagyobb erőforrás-korlátokkal kell szembenéznie a magyar iparnak. Szerinte az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan idén is érezhetően emelkedni fognak a reálkeresetek, de kérdés, hogy a növekvő bérterheket a vállalkozások képesek lesznek-e kitermelni. A közgazdász professzor szerint a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit elsősorban a megfelelő munkaerő hozzáférhetősége és költsége korlátozza. Nehezíti a helyzetet, hogy munkanélküliségi és jövedelmi szempontból is nagyok a különbségek az országon belül

Ebben a helyzetben a magyar gazdaságnak mielőbb új fejlődési modellre van szükség, amely tudáson, rugalmas szervezeti renden, integrálódási képességen alapul - mondta Bod Péter Ákos. A teendők között említette a munkaerő országon és szakmákon belüli mobilitásának javítását. Szükség lenne arra is, hogy az emelkedő bérköltségeket gépesítéssel, szervezeti és szervezési átalakítással ellensúlyozzák.

Az üzleti fórumon Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kkv-igazgatója elmondta, hogy a banknak kiemelten fontos az Automotive ügyfélkör, hiszen a magyar autóipar termelési értéke a tavalyi rekord után az idén átlépheti a 8000 milliárd forintot. Az ebből fakadó lehetőségek kihasználásához nyújt finanszírozási segítséget az Erste a járműipari beszállítóknak.

A márciusban lezárult Növekedési Hitel Program (NHP) után várható hitelezési helyzetről Szerdahelyi Róbert kijelentette: a kkv-hitelezésben már tavaly is messze a piaci átlagon felüli bővülést felmutató Erste elébe ment a változásnak. Az NHP-hoz hasonló feltételekkel kedvező, fix kamatra felvehető hitelterméket kínál akár tíz éves futamidőre is. Az Erste Növekedési Program hitele beruházásra vagy forgóeszköz-finanszírozásra is felhasználható.