Bokrosnak még van egy-két ötlete

Magyarország kezdi felélni az 1995-ös stabilizációval megalapozott, és jó gazdaságpolitikával megteremtett versenyképességi előnyét – derül ki a Bokros Lajosnak a Népszabadságnak adott interjújából. A volt pénzügyminiszter úgy véli, hogy amennyiben a negatív trend folytatódik, Magyarország a válságjelekkel küzdő Lengyelország sorsára juthat. Bokros szerint új erőforrások elsősorban a még állami tulajdonban lévő cégek privatizációjából meríthetők.
Tóth László Levente, 2002. június 17. hétfő, 09:33

Bokros Lajos szerint - aki ma világbanki igazgató, a horvát és a lengyel kormány tanácsadója - a magyar gazdaság állapota változatlanul jó, bár sokasodnak a figyelmeztető jelek. A nemzetközi szervezetek kezdik felhívni a figyelmet azokra a veszélypontokra, amelyek a korábbi gyors gazdasági növekedést és egyensúlyőrző fellendülést alááshatják, ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak. Ha a szocialisták száz napos programja megvalósul, akkor Bokros szerint a költségvetési deficit idén meghaladhatja a GDP 6 százalékát. A deficitnek ez az aránya persze nem szükségképpen jelez bajt, kivéve, ha tartósan fennmarad, s nemcsak egyszeri választási kisiklásként jelentkezik.
Az új kormány teendői kapcsán a volt pénzügyminiszter felhívja a figyelmet arra, hogy a növekedés motorja felzárkózó, kicsiny, nyitott gazdaságban az export. Csak a kivitel tud az egyensúly felborítása nélkül serkentően hatni. Ám tavaly és az idén az első félévben a belső kereslet, a fogyasztás növekedése alapozta meg az egyébként fékeződő gazdasági növekedést. S már látható, hogy ennek az inflációra és az egyensúlyra negatív hatásai vannak. Ez nem maradhat így. Az 1997-2001 közötti "aranykori" növekedés bizonyítja, hogy jó gazdaságpolitikai programmal, az 1995-96-os stabilizáció által megalapozott óriási versenyképesség növekedéssel, hihetetlen mennyiségű tőkét lehetett az országban mozgósítani, külföldit és hazait egyaránt. S ennek következtében az unióét messze maghaladó gazdasági növekedés alakult ki, kétszámjegyű kivitelbővüléssel, esetenként az évi húsz százalékot is meghaladó exporthatékonyság emelkedéssel együtt. Ezt a feszített ütemet nem lehet a végtelenségig fenntartani, de erős hullámokat azért lehet gerjeszteni. A magyar gazdaság versenyképessége azonban ma nem javul olyan mértékben, hogy ilyen folyamatokat megindítson.
Bokros úgy véli, hogy a felértékelődő forint, a hatékonyság növekedését meghaladóan növekvő bérek és a még mindig magas infláció, valamint a költségvetési túlköltekezés lassan-lassan elkoptatja azt a versenyképességi előnyt, amellyel Magyarország az elmúlt öt évben rendelkezett. Ha ez az előny elfogy, s politikai okokból kiosztják ennek a növekedésnek a gyümölcsét, sőt azokat a gyümölcsöket is, amelyek csak jövőre vagy két év múlva érnének meg, akkor nagyon nehéz újra olyan bizalmat teremteni, amely újabb beruházási hullámot keltene. A korábbi gazdaságpolitika tartalékai kifulladtak, ezért újító módon el kell gondolkodni azon, mit lehet még mozgósítani. Az egyik mozgatórugó mindenképpen a privatizáció - véli Bokros Lajos. Állami vállalatok tömkelege van még Magyarországon, amelyek egyre rosszabb hatékonysággal működnek. A Dunaferrtől kezdve a Maléven át a Bokros szerint megszüntetendő Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó cégekig. Azt gondolja, akad nem egy vállalat, amelyet nem lett volna szabad állami tulajdonba venni, és tőkeinjekciókkal életben tartani. A legjobb példa erre a Postabank.
A mesterségesen alacsonyan tartott gázárról úgy tartja a volt pénzügyminiszter, hogy az kifejezetten a szegények ellen való politika, hiszen az árakban foglalt szociális támogatás a szóban forgó árut habzsolni képes réteget segíti, vagyis a gazdagok zsebébe teszi a segélyre szánt közpénzt. A növekvő energiaárak hatásától a rászorultak megfelelő kompenzációval megóvhatók, a gázzal fűtött úszómedencék tulajdonosainak meg nem kell állami segítséget nyújtani. Nem érti a kapitalizmus logikáját, aki a szegényeket árszabályozással akarja védeni - érvel, hozzátéve: szociálpolitikát eredményesen csak közvetlen pénzügyi támogatások nyújtásával lehet folytatni. A beígért béremelések kapcsán kifejti: ha az alacsony jövedelműeken segíteni akar valaki, akkor nem adókedvezményt kell adni nekik, hanem célzott támogatást. Az adórendszernek ugyanis nem ez a feladata, vissza kellene térni tehát a korábbi szociálliberális kormány által bevezetett és jól bevált gyakorlathoz, amely szerint a szociális juttatásokat azok kaptak, akik erre rászorultak. Bokros véleménye szerint a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét ugyan kétségkívül kormányzati intézkedésekkel kell felzárkóztatni, de reformmal célszerű összekötni.








HOZZÁSZÓLÁSOK