A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) Úri utcai ingatlanában, a régi budai városháza épületében borozó, bormúzeum és étterem is lesz. Néhány méterrel odébb, a Lónyay-Hatvany villában pedig még egy étterem, plusz egy művészeti galéria is. A díszvilágításért az Elios Zrt. felel - írja a Magyar Narancs.

A több mint 60 milliárd forintnyi közpénzből gazdálkodó PADA céljául a közgazdasági gondolkodás megújítását tűzte ki az alapító Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az alapítvány 2014. decemberi közleménye szerint az Úri utca 21. szám alatti, régi budai városháza patinás épületében "Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező Doktori Iskolát kíván üzemeltetni 2016 szeptemberétől". Az épületet az MNB 1,85 milliárd forintért vásárolta meg az Akadémiától, majd 2014 februárjában vagyonjuttatásként a PADA rendelkezésére bocsátotta. A PADA kuratóriumának elnöke Matolcsy György.

Az építési engedélyek és egyéb dokumentumok szerint a pincében és a földszinten borozó, bormúzeum, étterem és bemutatótermek nyílnak majd, az igazgatási és oktatási funkciók pedig az emeleten és a tetőtérben lennének.

A Lónyay-Hatvany villa "oktatási és rendezvényközpont"-ként előadások, kiállítások és más közösségi rendezvények helyszíneként szolgálná a magas szintű közgazdasági képzést, és többek között "a kor követelményeinek megfelelő szakmai könyvtárnak is otthont" adna. A Magyar Narancs birtokában lévő dokumentumok szerint azonban az alapítvány az épület korábbi tulajdonosa, a Budapanoráma Kft. terveit valósítja meg: "az új tulajdonos (PADA) az épület korábbi rendeltetésének megfelelően művészeti galéria és étterem funkcióval az építkezés befejezését határozta el". A Villa Művészeti Galéria és Étterem néven futó projektben az első szinten lesz az étterem, a földszinten, illetve a második és harmadik szinten pedig kiállítóterek - olvasható a lapban.