A tájékoztatás szerint Magyarország által benyújtott kérvény alapján Göd és Sződliget felkerült a kevésbé fejlett régiók közé, ugyanakkor Pilisvörösvárt és Solymárt levették onnan. A módosított térkép 2017. január 1-től 2020. december 31-ig lesz hatályban.

Az uniós szabály szerint a kevésbé fejlett régiók - ahol az egy főre jutó vásárlóerő paritáson számított GDP nem haladja meg az uniós átlag 75 százalékát - egész területén engedélyezett a támogatás nyújtása. A támogatási intenzitás maximális mértékét a vásárlóerő paritáson számított egy főre jutó GDP 2008-2010 közötti átlaga alapján határozták meg.

Magyarország esetében a korábbi, 2007-2013-as időszakban hatályos támogatási térképhez képest a közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régióban 5-5 százalékponttal 35, illetve 25 százalékra csökken az intenzitás mértéke.

A regionális támogatások lehetséges maximális mértéke változatlanul 50 százalékos Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon. Közép-Magyarországon Budapesten nagyvállalatoknak beruházási támogatás nem adható, Pest megyében pedig 82 településen 35 százalékra nő az intenzitás mértéke a 2007-2013 közötti időszakban hatályos 30 százalékhoz képest.

Az Európai Bizottság 2013. június 19-én fogadta el a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó új regionális támogatási iránymutatást, amely a regionális beruházási támogatásra jogosult régiók kiválasztásának szabályairól rendelkezik, és térségenként meghatározza a támogatás engedélyezett maximális mértékét.

Ennek alapján dolgozta ki minden tagállam - így Magyarország is - a regionális beruházások állami támogatásának mértékéről szóló koncepciót, a regionális támogatási térkép tervezetét, amelyet 2013. november 13-án jelentett be az Európai Bizottságnak. Magyarország új regionális támogatási térképét többszöri egyeztetést követően az Európai Bizottság 2014. március 11-én hagyta jóvá.