"A helyzet nem egyértelmű" - mondta a szóvivő. A bizottság és partnerintézményei jogi szempontok szerint vizsgálják meg, hogy a meghozott amerikai intézkedés milyen hatással lehet az Európai Unió polgáraira. Hozzátette, a bizottság biztosítani fogja, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés az unió polgárait. "Ez itt az Európai Unió, és az Európai Unióban senkit nem különböztetünk meg nemzetiség, származás, vagy vallás alapján" - szögezte le Szkínász.

Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, az Európai Unió nem csak a menedékkérők esetében nem tesz különbséget ember és ember között, hanem semmilyen más esetben sem. Az Európai Bizottság folyamatosan és következetesen hangsúlyozza elkötelezettségét ezen alapelvek mellett - közölte.

Donald Trump a pénteken aláírt, azonnali hatályú rendelettel 120 napra felfüggesztette a menekültek befogadásáról döntő amerikai rendszer működését, azaz a következő négy hónapban egyetlen új menekült sem léphet be az Egyesült Államokba, a szíriai menekültek befogadását pedig határozatlan időre állította le. Emellett hét, többségében muzulmánok lakta országok állampolgárai 90 napig nem utazhatnak be az Egyesült Államokba.

Trump véleménye szerint a rendelet nem "muzulmán tilalom", és azt a célt szolgálja, hogy megvédje az amerikaiakat a terrorizmustól.