A kormány mai döntésével jóváhagyta a konvergenciaprogramot és a nemzeti reformprogramot, amit április 15-én átnyújt az Európai Bizottságnak - jelentette be Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. A szerdai kormányülésen elfogadta a kabinet a programot, ami nagyrészt a Széll Kálmán tervre épül, ám a március elején megismertekhez képest több részlettel szolgál.

A munkanélkülieknek járó összes támogatás legfeljebb 90 napra jár, ezt követően az állam nem ad több támogatást - mondta a miniszter. A segély a három hónap során sorban a bér 90, 80, illetve 70 százaléka lesz - ez azt jelenti, hogy az első két hónapban jobban járnak a munkanélküliek a jelenlegi rendszerhez képest.

Ezzel párhuzamosan kiemelt jelentőséget szán a közmunkának a kormány. A tervek szerint 2014 végére 300 ezer új munkahely létesül, ebből 100-150 ezer a közmunkaprgramokban jönne létre. A gazdaság fehérítését is célul tűzte ki a program, a kabinet számításai szerint 50 ezer fő térhet vissza az adózó munka világába a szürke- és feketegazdaságból.

A nyugdíjrendszer reformját is folytatja a kabinet. Egyrészt a korhatár alatti nyugdíjazást fel kell váltani egy olyan rendszerrel, ami arra ösztökéli az embereket, hogy térjenek vissza a munka világába. Másrészt a rokkantnyugdíjasokat teljes felülvizsgálat alá vetik - a cél, hogy innen 100-150 ezer ember térjen vissza a munkaerőőpiacra.

 

Túl rövid idő a három hónap

A munkanélküliségi segély folyósításával kapcsolatban Christopher Pissarides Nobel-díjas közgazdász (akinek a munkájára nagyban támaszkodik az EU2020 munkaerőpiaci reformját érintő stratégiája) korábban Brüsszelben kifejtette: normális körülmények (nem válság idején) között a hat hónapos juttatás indokolt, ennél rövidebb időre semmilyen körülmények között nem volna szabad csökkenteni az ellátás idejét. Hat hónapot véleménye szerint feltétel nélkül biztosítani kell az állástalanoknak, hogy újra megtalálják a helyüket a piacon. A közgazdász szerint még a fél-egy éves időszak közötti munkakeresés is indokoltnak tekinthető, ám a 12. hónap utáni támogatást viszont már mindenképpen valamilyen képzési programhoz kell kötni, és meg kell vizsgálni, hogy az adott személy miért nem talált még munkát.

 

A MÁV tartozása is az államadósság terhére megy

A közösségi közlekedés reformja keretében is megállapodás született a kormányon belül. Az államadósság terhére átvállalják a MÁV 300 milliárdos tartozását, cserébe viszont teljes strukturális átalakításra kerül sor, aminek keretében 2012-ben 45, 2013-14-ben pedig 60-60 milliárddal csökkenti az állam a MÁV támogatását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kidolgozta az együttes MÁV és Volán reformkoncepciót, ezt fokozatosan fogja kidolgozni a minisztérium.

Azt, hogy miképp lehetne ennyit megtakarítani, újságírói kérdésre a miniszter kifejtette: az adósságkonszolidációval rögvest 20-25 milliárd forinttal csökkennek a MÁV terhei a kamatfizetés megszűnése miatt, illetve belső szervezet - és a menedzsment átalakításával lehet előteremteni a szükséges forrásokat. Belső átalakításra van szükség, de szárnyvonalak bezárására nem kerül sor - emelte ki a miniszter.

A felsőoktatásban Magyarország az uniós rangsor végén kullog a természettudományos és műszaki képzés arányait tekintve - mondta a miniszter. Ezért, a kormány egy, a piaci igényeket figyelembevevő struktúrát alakít ki. Ennek lényege, hogy olyan képzéseket ne finanszírozzon az állam, melyekkel nem lehet elhelyezkedni, de amire viszont szüksége van az országnak, ott több képzési lehetőséget nyújtson - emelte ki Matolcsy György.

A gyógyszercégeket veszik célba

A 340 milliárd forintos gyógyszerkasszán belül a kormány évi 120 milliárdos megtakarítást kíván elérni 2013-14-re - ez már korábban ismert volt a március elején nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Tervből. Már ezekben a hetekben elindulnak azok a lépések, melyekkel megtakarítás érhető el, ez kiteljesedni 2013-ra fog. Az igazságtalan, pazarló működésű kasszából jelenleg az állam a külföldi gyógyszerimport extraprofitját finanszírozza - fogalmazott Matolcsy György. Az intézkedések között az orvoslátogatók után befizetett díjat duplájára emeli a kormány - így a jelenlegi 50 milliárd helyett 100 milliárd forinttal gyarapodik a költségvetés -, illetve a gyógyszercégek különadójának kulcsát 12 százalékról 18 százalékra emelik.

A tavalyi államháztartási hiánycélt az önkormányzatok miatt bukta Magyarország, miközben a központi költségvetés a korábban ígértnél ráadásul jobban teljesített. Ezért, a kabinet úgy döntött, hogy ha az önkormányzatok hitelt akarnak felvenni, akkor ehhez előzetes beleegyezést kell kérniük a kormánytól - mondta a miniszter.

A kormány hisz a jegybanknak

A benyújtandó konvergenciaprogramban a kormány egy makropályát is felvázolt. Ez alapján két forgatökönyvet készített a kabinet. A konzervatív pálya szerint 3-4 százalékkal bővül a hazai GDP, amiben komoly kockázatok övezik az eurózóna és a világgazdasági kilátásokat. A bátrabb pálya szerint jövőre viszont 3,5 százalékkal nő a magyar gazdaság, a csúcsát pedig az 5 százalék feletti növekedéssel 2014-re éri el. Azonban mindkézt pálya mellett teljesíti Magyarorszás a strukturális deficit lefaragására vonatkozó követelményeket, azaz mind a két esetben kikerülünk a túlzottdeficit eljárás alól.

Az infláció alakulását illetően a jegybank előrejelzését tekintjük mérvadónak - mondta a miniszter. Ennek értelmében a kormány is úgy számol a konvergenciaprogramban, hogy 2012 végére teljesül a három százalékos inflációs célszint. A költségvetés idén 2 százalékos többletet érne el, de az államadósság csökkentése miatt 2,94 százalékos hiánnyal számolunk továbbra is - fogalmazott Matolcsy. Jövőre 2,5, 2013-ra 2,2, 2014-re 1,9, 2015-re pedig 1,5 százalékra csökken az áht-hiány a kormány szerint.

Június végén lesz megállapodás a bankokkal

A kormányülésen a kabinet felhatalmazást adott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, hogy kössön komplex megállapodást a bankszektorral és a Bankszövetséggel - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Az eddigi szakértői egyeztetések lezárultak a két fél között, hamarosan megindulnak a hivatalos tárgyalások és reméljük, június végére megállapodás születik a legégetőbb kérdésekben - fogalmazott a szóvivő.

A megállapodás négy elemből áll: egyrészt kínáljon megoldást a devizahitelesek számára - azaz kiszámíthatók legyenek a törlesztőrészletek, egyetlen család se kerüljön utcára és a terheket mind az állam, mind a bank és mind az ügyfél is viselje -, másrészt induljon újra a kkv-k számára a hitelezés. A csomag kínáljon megoldást ezen kívül az otthonteremtésre és segítsen elérni azt is, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben halmozzon fel hosszú távú megtakarításokat.

Ezen felül a kormány célja a bürokratikus és adminisztrációs terhek csökkentése, ezért a végrehajtói és közjegyzői költségek felülvizsgálatában is felhatalmazást ad Matolcsy Györgynek - mondta Szijjártó.