Budapesti tőzsde: két évtized a hullámvasúton

Az 1990 júniusában hatalmas reményekkel, nemzetközi csinnadrattával - és egyetlen részvénnyel, az IBUSZ-szal - indult Budapesti Értéktőzsde a következő évre szinte tetszhalott állapotba került.
Korányi G. Tamás, 2009. szeptember 7. hétfő, 08:10

Válság volt akkor is, még ha nem is a világban, csak itthon meg a szomszédainknál ... A Napi Gazdaság indulásának évében, 1991-ben 12 százalékkal csökkent a magyar GDP, 35 százalékos volt az infláció és a január elejétől, ezer pontról számolt tőzsdeindex szeptemberben már csak 899 ponton állt. Az első indexpapírok - a tőzsde mai doyenjének számító Fotex mellett az IBUSZ, a Martfű, a Müszi, a Skála és a Sztráda - mára már jórészt ismeretlenek, tőzsdeválságról mégsem beszélt senki, igaz, a tőzsdéről sem nagyon. Kivéve talán a Napi Gazdaságot, amely már az első számában önálló tőzsdei rovattal jelentkezett.

Az első lapszámunkban, 1991. szeptember 17-én megjelent tőzsdenapi tudósítás 2 millió 600 ezer forintos napi forgalomról, 24 prompt kötésről számolt be. A tőzsdeindex - amit csak 1995-től neveznek BUX-nak - 1993 őszén érte el újra az ezerpontos induló értékét, ekkor kezdődött az első igazi fellendülés. Az árfolyamok szeptembertől december végéig 30 százalékkal emelkedtek, utána viszont öt hét alatt megduplázódtak, néhány napra a XVII. századi legendás tulipánhagymahosszt megidézve a Vörösmarty téri tőzsdeterem látogatói terébe.

Mert ekkor még a magyar tőzsdézők - lapunk tőzsderovatának lelkes olvasói - ha zsúfoltan is, de elfértek a "kiabálós" tőzsdeteremből üvegfallal leválasztott 50 négyzetméteres helyiségben. Alig volt még mobiltelefon, a megbízások a Vörösmarty tér utcai fülkéjéből vagy a tőzsde újságírószobájából érkeztek a brókerekhez, akik szinte az egész tőzsdéző társadalmat keresztnévről ismerték. A kötés elszámolását sokáig a tőzsde végezte (a Keler 1993-ban született), a brókerek rendre a kereskedés 11 órai indulására vitték be az előző napokban eladott nagy kötegnyi részvényt.

Az első hossz amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, utána másfél éves pangás következett. Ekkor már a nemzetközi trendek is kezdték éreztetni hatásukat, bár a hazai tőzsdézők zöme nem értette, mi köze is lehet Mexikó 1995-ös pénzügyi összeomlásának a magyar részvények lejtmenetéhez. Közben bővült a kínálat, megjelent a parketten az Egis, a Richter (1994), az OTP, a Mol (1995), a TVK és a BorsodChem (1996), a kisbefektetők pedig megtanulták a receptet: állj sorba, jegyezz minél több névre meghatalmazással részvényt, utána pedig gyorsan add el a tőzsdén!

Ekkor a nemzetközi alapkezelők még évente súlyozták át portfóliójukat - legalábbis a budapesti közhit szerint. 1996 első napján a magyar tőzsdézők arra ébredtek, hogy a világon mindenki magyar részvényt akar venni (a Bokros-program pozitív hatásait a lakosság még nemigen vette észre…). Az árak már nem csak öt hétig, de 19 hónapig egyre csak emelkedtek, 1500-ról 8500 pontig. Ez volt a magyar tőzsde történetének legerősebb hossza, ami kisbefektetők százait tette gazdaggá - sokszor csak átmenetileg.

A távol-keleti válság 1997 őszén, de még inkább az 1998. augusztusi orosz válság kijózanította a hazai befektetőket, kiderült, hogy a magyar tőzsde véglegesen a nemzetközi trendekkel együtt mozog. 1998 ősze igazi tőzsdei katasztrófahangulatot hozott. Az index egy hónap alatt 40 százalékára esett (a mélypont 3775 pont volt), tucatnyi saját számlára spekuláló brókercég ment csődbe, többmilliárdos ügyfélvagyont elbukva. A feltámadás azonban ugyanolyan gyors volt, mint idén: egy évvel a válság, fél évvel egy nagyobb korrekció után már ismét az 1997-es és 1998-as csúcs közelében jártunk.

A 2000-es világméretű dotcom-hossz netes papírok hiányában a magyar piacot kevésbé érintette. A befektetők jobb híján a Matávot találták meg, 2650 forintos csúcsa azóta is csak álom minden részvényesének. A 2000. márciusi, 10 471 pontos BUX-csúcsot négy évig nem is sikerült túlszárnyalni, ám a visszaesés - a 2001. szeptember 11-i sokktól eltekintve (tíz nap alatt mínusz 30 százalék, 5600 pontig) - nem volt durva, mert ekkor már minden befektető a "konvergenciahossz" bűvszavára figyelt. Megállíthatatlannak tűnt a magyar P/E átlag süllyedése (a korábbi 13-15-ről 10 alá), miközben a hazai nagyok, elsősorban a regionális multivá váló Mol, az OTP és a Richter évről évre két számjegyű profitnövekedést produkáltak. A 2004-es EU-csatlakozástól a 2007. júliusi, eddigi rekordnak számító 30 118 pontos BUX-csúcsig két és félszeresükre nőttek az árfolyamok, igaz, a "csúcstámadás" a Mol-OMV párharc drámai heteiben 31 ezer forint fölé emelkedő Molnak volt köszönhető.

A következő lassú lejtmenet 2008 októberében szabadesésbe csapott át, három hét alatt megfeleződött az index (10 ezer pontig), majd 2009 márciusában a világgal együtt a BÉT is elérte sokéves mélypontját, 9500-on. Azóta öt hónap alatt újabb duplázás következett, de hogy a V, az U vagy éppen a WW írja le majd az aktuális válság természetét, még hálás témája a tőzsdei újságíróknak. Az mindenesetre biztos, hogy a Napi indulása óta a tőzsdeindex 22-szeres növekedése jócskán lehagyta lapunk árának 15-szörös emelkedését...

Korányi G. Tamás

HOZZÁSZÓLÁSOK