Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétszáz bírósági keresettel érkezett ma az egri bíróságra Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke és a szervezet ügyvédje. Egyelőre ennyien indítottak eljárást az állami tulajdonú egri Markhot Ferenc kórház ellen, mert három éve nem fizet cafeteriát a dolgozóinak, holott erre a mai napig érvényes szerződés van - olvasható az érdekképviselet közleményében.

A károsultak - 1500-an - két évvel ezelőtt megelégelték a helyzetet és a szakszervezet segítségével öten próbapert indítottak az intézmény ellen, hogy lássák, miként vélekedik a bíróság erről, a szerintük nyilvánvaló jogsértésről. Az ügy több bírósági fokot is megjárt - a kórház minden alkalommal fellebbezett -, míg végül a Kúria idén januárban ugyanazt mondta ki, mint az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint az Egri Törvényszék mind az öt dolgozóra: 2013-ig visszamenőleg ki kell fizetni az azóta visszatartott béren kívüli juttatást - évente egyhavi bérnek megfelelő összeget -, a kamatokkal együtt. Vagyis, az 1500 dolgozónak visszamenőleg összesen csaknem félmilliárd forint jár. Azok megkapták a pénzüket, akik megnyerték a pert, a többieknek azonban továbbra sem fizet a kórház.

A kórházat működésképtelenné tenné, ha egy összegben ki kellene egyenlíteni a számlát, s mivel nem ez a cél, a szakszervezet egyezkedne: fizessen a kórház állami segítséggel részletekben, de mindenképpen annyit, amennyi jár a dolgozóknak.

Egy a másfél ezerhez?

A kórház kezdetben, a Kúria döntését követően úgy tűnt, hajlik a megállapodásra, ám az akkoriban biztatónak tűnő megegyezésből nem lett semmi,  A szervezet ügyvédje azóta mintegy hétszáz fizetési felszólítást küldött az intézményvezetőnek, ám a címzett nem reagált a hivatalos felszólításra. Ezt követően nyújtották be a 700 bírósági keresetet, s várhatóan a többi 795 alkalmazott is perre fog menni. Székely Tamás, az ügyvéd és az érintett dolgozók is biztosra veszik, hogy amit a Kúria ugyanabban az ügyben öt embernek megítélt, abban 1495 esetében sem fog másként dönteni - adta hírül a közleményében a MASZSZ.