Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány szerdai ülésén döntött a Nemzeti Eszközkezelőről - jelentette be Gíró-Szász András, kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A jövőben a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) kivásárolja az eladósodott devizahitelesek lakásait, így az állami tulajdonba kerül, az eredeti tulajdonos pedig bérlőként használhatja.

A NET szolgáltatásait a hiteladós, vagy vele egy háztartásban élő házas és élettárs veheti igénybe, abban az esetben, ha két gyermeket nevelnek. Ennek feltétele, hogy a jelzálogot 2010 előtt jegyezték be, a forgalmi érték nem volt magasabb a városokban 15 millió forintnál - kistelepüléseken 10 millió forintnál. Az is feltétel, hogy a tartózás tartósan késedelemben legyen - vagyis 180 napon túl nem fizették.

Az állam 35-55 százalékon vásárol

Az adósok a hitelfolyósító bankokon keresztül kezdeményezhetik a lakásuk kivásárlását. Az állam szerződéskötéskor a megállapított forgalmi érték 35-55 százalékán vásárolhatja ki az ingatlanokat - az ár a földrajzi elhelyezkedéstől függ - mondta a kormányszóvivő. A törvény szerint a hitel fennmaradó részét a bank elengedi a volt lakástulajdonosnak. Ha az egykori tulajdonos helyzete javul, akkor a korábban kivásárolt áron - a jegybanki alapkamattal - korrigálva visszavásárolhatja. A kormányszóvivő szerint nem számítanak "nyerészkedőkre", ugyanis a NET programjában csak szociálisan rászorultak vehetnek részt. A visszavásárlást a lakás "államosítását" követő 6-24 hónap között kezdeményezheti az adós.

Ötmilliárdos lesz a NET tőkéje

A NET 2 milliárd forintos tőkével kezdte meg működését - mondta Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő vezérigazgatója. Jelenleg még az ügyviteli folyamatok kialakításán dolgozik a társaság. Az ügyfelek a személyre szóló tájékoztatást a bankfiókokban kapják meg, és az állami kivásárlást is ott kezdeményezhetik. A jövő évi költségvetésben további 3 milliárd forintnyi forrás áll a NET rendelkezésére, amit tőkeemelésre fordíthat.

A parlament várhatóan októberben fogadja el a NET-ről szóló törvényt, így az jövő januárban léphet életbe, ezt követően kezdeményezhetik az érintettek a lakásuk kivásárlását. A kormány továbbra is arra számít, hogy az eszközkezelő 5000 lakást vásárolhat ki.

 

Pénteken hozzák nyilvánosságra a 2012-es költségvetést

A jövő évi költségvetést tárgyalta a kormány, és rögzítette végső irányokat, ezeket pénteken hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor a szerdán nyilvánosságra hozott híreket nem kommentálta a szóvivő, csak annyit jegyzett meg, hogy nincs csúszásban a büdzsétervezet a kommunikációban sem, benyújtás után lesz tájékoztató. A kormány figyelembe vette a KT megjegyzéseit, de jelentősebb változásokon a múlt héten bejelentetthez képest nem változott a tervezett. Vagyis az 1,5 százalékos növekedésre és 4,2 százalékos inflációra épül. Gíró-Szász újfent megerősítette, hogy a kiadásokat 300 milliárd forinttal csökkentik, illetve 447 milliárd forinttal nőnek a bevételek idénhez képest - így 2011-hez képest 750 milliárd forintos megszorításon esik át a költségvetés.