Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. január 25., szerda 11:10   MTI-Eco

Csak átmeneti a javulás a kiskereskedelemben

A várakozásokat meghaladva nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ezzel együtt arra számítanak, hogy az idén visszaesik a forgalom. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint jól teljesített a magyar kiskereskedelem mind az Európai Uniót, mind a régiót tekintve, az év összességében ugyan stagnált, de kedvező tendencia, hogy szeptembertől az éves változás gyorsuló ütemben növekszik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene 2011 novemberében 1,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az egy hónappal korábbihoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - a kiskereskedelmi forgalom volumene lényegi elmozdulást nem mutatott, mindössze 0,2 százalékkal emelkedett.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a növekedés elsősorban az alacsony bázisnak köszönhető. Örvendetesnek nevezte ugyanakkor, hogy az üzemanyagok és az élelmiszer, dohány, ital csoportok kivételével minden alágazatban nőttek az eladások. Tavaly decemberre 1 százalék körüli kiskereskedelmi forgalombővülést valószínűsít, azonban idén januártól az szja és áfaváltozások, valamint a szociális transzferek szűkítése miatt 1,5-2 százalékos visszaesésre számít az elemző.

Suppan Gergely a tavalyi utolsó negyedév eddig megjelent adatait összegezve azt közölte: november kifejezetten erős volt mind az ipar (4,2 százalék hó/hó), mind az építőipar területén (7,3 százalék hó/hó), és minimálisan nőttek a kiskereskedelmi eladások. Az október-novemberi adatok alapján egyelőre nem következett be recesszió negyedéves alapon - sőt, enyhe gyorsulás látszik -, amennyiben nem történt váratlan esemény decemberben - tette hozzá.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint az elmúlt hónapok adatai alapján tendenciaszerű emelkedés látható. Ez azonban egyszeri hatások következménye is lehet. Példaként azt mondta: megdobhatta a forgalmat a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetése is.

Mint mondta, kérdés, hogy ez az emelkedés mennyire tartós. Az elemző szerint az idén 2 százalékkal csökken a kiskereskedelmi forgalom.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint európai viszonylatban jól teljesített a magyar kiskereskedelmi forgalom. Közleményük szerint 2011 novemberében éves alapon a kiskereskedelmi forgalom az EU 27 átlagában 1,3 százalékkal csökkent, míg az eurózóna esetében még nagyobb, 2,5 százalékos volt az éves visszaesés mértéke. A régióban (a cseh adat hiányában) csak a román (+1,7 százalék) forgalombővülés volt gyorsabb, mint a magyar, a lengyel 0,2 százalékkal, a szlovák 3 százalékkal, míg a bolgár 5,3 százalékkal esett vissza.

Hozzászólok
Stephan, 2012. január 25., szerda 11:24

A Napi elvezi, hogy negativ cimet ad pozitiv hireknek is? Nagyon frusztralt emberek ulhetnek a szerkesztosegben...........

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés



Napi blog
  • A magyar GDP akár 2-3 százalékkal is csökkenhet, ha Görögország kihullik az euróövezetből. A jóslatok szerint nem leszünk egyedül, a következmények az uniót is sújtják majd – ha nem is ilyen mértékben.
    Az egy főre jutó ledolgozott órák száma jó 30%-kal több Amerikában, mint Európában. Merevebb európai munkaerőpiac, az Európában szokásos magasabb adók negatív hatása a munkaerő kínálatra? És miért a nők dolgoznak többet?
    „Harcosan”, „munkásan”, „küzdelmesen” – a legtöbb barátomtól, ismerősömtől ezt a választ kapom mostanában arra a kérdésemre: hogy van. Kevesebbért kell dolgozni többet.

Egymilliós luxuslakások a fővárosban

Bérlők híján a külföldi tulajdonosok szabadulnának pesti luxuslakásaiktól, így Pesten a kínálat dominál...

Elbocsátások jönnek a járási központokban?

A járások kialakításával a közigazgatás nem lesz sem jobb, sem hatékonyabb, sem gyorsabb.

Súlyos meglepetések várnak ránk

A világ elhibázott úton jár, a döntéshozók által erőltetett irányokba nem vezetnek utak, mert a folyamatokat...

Ki is fizeti a telefonadót? Selmeczi ...

Nem feltétlenül lesz olyan egyszerű szolgáltatót váltani, de a fogyasztói tudatosság akár erősödhet is.

Közeleg a nagy lehetőség

Sok jel utal rá, hamarosan talán véget érhet az április eleje óta tartó korrekció az amerikai részvénypiacon....
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek