Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A WSJE szerint "aligha járul hozzá a bizalom helyreállításához", hogy a tárgyalási szándék bejelentése előtt nem tájékoztatták az érintett feleket. Az amerikai lap által ismertetett vélemény szerint "valószínűtlen, hogy az IMF kemény feltételek nélkül ígérne támogatást", ugyanakkor azonban valószínűtlen az is, hogy a magyar kormány, "amely harcban áll a gazdasági függetlenségért, beleegyezne hatalmának megkurtításába".

A magyar tárgyalási szándékról kiadott közlemény hallgat arról, hogy "Magyarország a pénzügyi szakadék szélén áll" és hogy az IMF-hez fordulással "Canossát jár" - írta értékelő elemekkel vegyes tudósításában a Der Standard című osztrák liberális napilap. A cikk szerzői, Gregor Mayer és András Szigetvari szerint bármilyen megállapodásra törekszik is Budapest az IMF-fel, a pénzügyi szervezetnek, hogy a befektetők bizalmát helyreállítsa, olyan lépéseket kell diktálnia, amelyek homlokegyenest ellenkeznek az Orbán-kormány eddigi gazdaságpolitikájával.

A cikkben felidézték Matolcsy György kijelentését, miszerint a kormány nem azonnali hitelre, hanem egyfajta biztosításra törekszik. Kérdésesnek nevezték, hogy Magyarország is egy ilyen megállapodást élvezhet-e majd, ugyanis ilyen hiteleket csak "mintatanulóinak" ad az IMF.

Die Presse: Magyarországnak is kormányváltás kellene

A konzervatív osztrák Die Presse kommentárja szerint "a magyar miniszterelnök összetéveszti az adósság leépítését a jogállam leépítésével". Egy pénzügyi szakértő "pozitív bizalmi sokkot" remél az IMF-tárgyalások szándéka kapcsán - írta Karl Gaulhofer.

Orbán politikai és civil társadalmi ellenfeleit cenzúra és üldözés fenyegeti - állt a kommentárban. Ők nem tudnak más tenni, mint várni a következő választásokat. A gazdasági életben azonban azonnal megbüntetik "a kiszámíthatatlan autokrata-allűröket": a forint esik, az adósságok nőnek, a hitelképesség közel a "bóvli" kategóriához és a befektetők menekülőre fogják. "Olaszországban Berlusconit máris megfosztották a tróntól a pénzügyi piacok. Magyarországon is egy kormányváltás volna az elképzelhető legkedvezőbb sokk" - vélekedett a Die Presse cikkírója.

Elemzésben foglalkozott a magyar gazdaság helyzetével a Frankfurter Allgemeine Zeitung is. A német konzervatív napilapban a szerző, Michaela Seiser beszámolt a forint gyengüléséről, és arról, hogy a beruházók menekülnek a magyar valutától.
A cikkíró szerint szakértők azt ajánlották a kormánynak, hogy a helyzet rosszabbodása esetén forduljon a Nemzetközi Valutaalaphoz. Beszámolt arról, hogy az eddigi elutasítás ellenére a kormány meglepetésre csütörtökön be is jelentette az IMF-fel való tárgyalások megkezdését. Ezenfelül a kormány Kínára kíván támaszkodni - írta a lap.

FT: Magyarország hátraarcot csinált

Több cikkben is foglalkozik pénteken a Financial Times az új típusú IMF-együttműködést célzó tárgyalási szándék bejelentésével. A londoni gazdasági napilap szerint Magyarország, nem egészen 18 hónappal azután, hogy visszautasította a további finanszírozást a valutaalap részéről, "most hátraarcot csinál". Jóllehet több közép- és kelet-európai ország kapott támogatást az IMF-től a 2008-2009-es pénzügyi válság idején, Magyarország azonban az első a térségből, amelyik az euróövezeti válság járványos hatásai miatt kér új finanszírozási segítséget az IMF-től.

A lap szerint a Magyarországnak nyújtandó IMF-támogatás szélesebb körben is erősítheti a befektetői bizalmat, tekintettel azokra az aggodalmakra, hogy a magyar piacokra nehezedő nyomás a Közép-Európára, és azon túl is továbbterjedő járvány előjele lehet. A cikk szerint a magyar kormány még szerdán is kitartott amellett, hogy nincsenek tervek a tárgyalások újraindítására az IMF-fel, ám csütörtökön még magasabbra emelkedtek a magyar hitelköltségek, és úgy tűnik, hogy ez eredményezhette az álláspont újragondolását.