Konkrét döntések egyelőre sem az egyes témák, sem pedig az ütemezés tekintetében nem születtek, azzal kapcsolatban, hogy 2015 októberében Lázár János miniszter bejelentette, a kormány a következő év január elsejétől több autósokra kivetett díjat eltörölhet. Akkor példaként a az okmánycsere, a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásának a díját, valamint a környezetvédelmi és műszaki matricákkal kapcsolatos költségeket említette, amelyek azóta is megvannak.

A Vezess.hu a bejelentés óta időről-időre rákérdez a Miniszterelnökségnél, hogy mikor várható a díjak tényleges eltörlése, mert 2016. január 1-én ez nem történt meg. Pedig azóta a kérdést többször magától szóba hozta a kormány: tavaly novemberben Lázár János például bejelentette: kerekasztal-tárgyalást indít a kormány az érintett érdekképviseletekkel az autózásról, annak adminisztratív terheiről, az üzembe helyezés és az üzemben tartás költségeiről. De kiderült, hogy míg két éve a véglegesítésről beszélt a kormány, addig egy éve már csak egy akcióterv kidolgozását tervezte.

Idén márciusban már Kovács Zoltán területfejlesztési államtitkár porolta le a felvetést: azt mondta, mivel más visegrádi országokban jelentősen alacsonyabbak az autósokat terhelő bürokratikus és anyagi terhek, vizsgálják ezek mérséklésének a lehetőségeit. Szerinte az ügyben széles körű társadalmi, szakmai egyeztetés lesz. Vagyis az akciótervből visszaléptek az egyeztetési fázisba.

A portál legújabb kérdésére pedig kiderült, hogy egyelőre nem döntöttek a díjak kivezetéséről, ahogy még csak nem is ütemezték meg a folyamatot. A Vezess.hu számítása szerint pedig az elmúlt években így milliárdokkal gazdagodott az állam a gépjárművekkel kapcsolatos tételeken: gépjárműadóból 44 milliárd forint, cégautóadóból 31,5 milliárd forint, baleseti adóra 59,9 milliárd forintot fizettek be az autósok. Utóbbit egyébként a kormány a saját állítása szerint az egészségügyi büdzsébe fizették be.