Csaló biztosítási ügynököt fogtak - nagy a kár

Egy cég 156 emberrel kötött trükkösen életbiztosítást, amiért felvette az ügynöki jutalékot - az okozott kár több mint 180 millió forint.
Napi.hu, 2016. április 30. szombat, 21:18

A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. Csaba 39 éves ráckeresztúri lakossal szemben - írja a Police.hu. A férfi egy cég ügyvezetőjeként 2009-ben egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására kötött szerződést. Ezen megállapodás alapján M. Csaba és társai oly módon kötöttek biztosítási szerződéseket ismerőseikkel, hogy - jóhiszeműségüket kihasználva - a szerződéskötéskor egy kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá.

A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaság felé - ezzel megszerezve az ügynöki jutalékot -, ezután több díjfizetés nem történt. A nyomozók megállapították, hogy a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve a jelentős összegű jutalékot megszerezzék. A cég összesen 156 személlyel kötött életbiztosítást, ezzel több mint 180 millió forint kárt okozva a biztosítónak.

M. Csaba tíz társával szemben folytatott nyomozás iratait a BRFK 2015 nyarán vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. A férfi azonban a gyanúsítotti kihallgatásának időpontjában nem jelent meg a rendőrségen, őt sem lakcímén, sem tartózkodási helyén nem találták a rendőrök, ezért ellene országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A francia társszervek 2016. április 10-én fogták el a férfit, majd Magyarországra szállították - írta a police.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK