A novemberi 1,1 százalékról decemberben 1,8 százalékra ugrott a 12 havi infláció Magyarországon - közölte a KSH. Az elemzők ennél hajszálnyival kisebbet, 1,7 százalékot vártak az év utolsó hónapjára.

Az előző évhez képest az árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek decemberben. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a decemberi emelkedésben alapvetően az üzemanyagok árdrágulása játszott szerepet, de az élelmiszereknél szintén gyorsult a drágulás.

Az éves adatoknál a szeszesitalok, dohányáruk drágultak leginkább, de átlag fölött emelkedett az élelmiszerek és a szolgáltatások ára is.

Tavaly decemberben 2015. decemberhez viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukor ára 16,3, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,6, a sajt és a péksütemények ára 2,7, a tej ára 2,6 százalékkal nőtt, a sertéshúsé 8,5, a baromfihúsé 3,6 százalékkal csökkent. Átlag felett, 3,5 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagokért 6,8 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,5, a szolgáltatások 1,9, a ruházkodási cikkek 0,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Egy hónap alatt, 2016. novemberhez viszonyítva:

Az élelmiszerekért 0,1 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a tojásért 5,3, az idényáras élelmiszerekért 1,5, a tejért 1,2, a sajtért 0,8 százalékkal. A sertéshús ára 1,3, a baromfihúsé 1,4, az étolajé 0,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak (1,7 százalékkal), ezen belül a járműüzemanyagok 4,1 százalékkal.

Tavaly az év egészében 2015-höz képest:

Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak (2,3 százalékkal). A szolgáltatások ára átlagosan 1,5, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5, a ruházkodási cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett. Az egyéb cikkekért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, a háztartási energia 0,1 százalékkal lett olcsóbb.