Devizahitelek: fontos kiegészítéset tett Varga

Varga Mihály szerint feltételei lesznek annak, hogy valaki megtartsa devizahitelét, és ne éljen a forintosítással, szavai szerint a banki ügyfelek egy szűk körének lesz csak erre lehetősége.
MTI-Eco, 2014. november 10. hétfő, 14:48

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy a devizahitelek forintosítását előíró törvény kihirdetése után 30 nap áll majd azok rendelkezésére, akik nem szeretnék hogy devizában jegyzett jelzáloghitelüket forintra váltsák, hogy ezt jelezzék.

A miniszter utalt a 2011 óta érvényben levő szigorúbb devizaalapú jelzáloghitelezési szabályokra, amelyek például előírják, hogy állandó devizajövedelemmel kell rendelkezni ilyen hitelek felvételéhez.

Varga Mihály szerint a kormány csütörtökig elvégzi a végső simításokat a törvényjavaslaton, amelyet pénteken nyújtanak be a parlamentnek.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a banki ügyfelek döntő többsége a forintosítás mellett dönt majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

doki1234, 2014.11.11 07:17

@Emerico: részben egyetértek. az árfolyamrésebe és a kamatemelésbe is belenyúlt - ott nyertél. a Kúria álláspontja szerint, az árfolyamváltozás kockázata csak a Tied. Ott vesztettél. Ennyi történt most.
Abban igazad lehet, hogy az "elsétálási jog" miért nincs MO-on? (leadod a 10 millát érő lakásod kulcsát a bankban, amire 20 millával tartozol). Ez nem korrekt valóban.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2014.11.10 22:40

@Drazsen: Szerintem pont az ellenkezoje lesz. Ezek ledumaltak a bankokkal a forintositast es elhiheted, hogy egyik fel sem az emberek erdekeit nezte. A forintositas utan en forint erosodes varok, enelkul nem tudjak az allamadossagot csokkenteni, marpedig ez fontos a kormanynak.

Ezen kivul devizaban van a bevetelem, ugyhogy a forint mozgasa annyira nem izgat, viszont ha forintositjak a hitelemet ilyen szar arfolyamon az mar komoly fix arfolyamveszteseg es ha a forint erosodik, akkor duplan szopnek.
Kosz, de kosz nem.

Gyanusan hasonlit ez a tortenet a Manyup lopasra. Ott is igertek fut-fat, hogy miert lesz majd jo annak aki kikerul a manyupbol. Lathatjuk mi lett belole, szerintem ennek a forintositasnak is sokan bedolnek majd.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

warrenwolf, 2014.11.10 22:20

Gratulálok a Vargának: ha jól értem arra kéri a zembereket, hogy a mondjuk 150 HUF/CHF-en felvett hiteleiket 260HUF/CHF közeli árfolyamon forintosítsák..a bankok javára persze..és ezt nem viccnek szánta ez a jóember, komolyan gondolja. ez egy agyrém, itt a világ szerencsésebb felén ilyet nem tudnának elképzelni..kiváncsi vagyok mi lesz ebből..
aki esetleg nem értené: sokéves duplájára nőtt havi törlesztő részletek kiköhögése után majd azzal szembesül a polgár, hogy a mondjuk 10 milliós ft hitele után kb 16 millióval fog még tartozni..és hogy mi lesz ennek a vége azt csak találgatni lehet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Emerico, 2014.11.10 21:48

Én lehet, hogy buta vagyok ehhez, de szerintem a kormány nem nyúlhat bele élő polgári szerződésekbe, amelynek nem a szereplője, kivéve, ha azokat érvényteleníti valamilyen okból. Ez ugyebár nem történt meg, hiszen ezt kérték leginkább a hitelesek. Másrészt mondja meg már valaki, hogy akinek a fedezete már rég nem elég a másfélszeresére/duplájára (néhol 4x-esére) nőtt tőketartozásnak, az hogy a túróba fog új szerződést kötni ?? Megint rohadtul körüljárták a kérdést, mielőtt bedobtak volna valamit a zemberek közé. A szentségit már ennek az ingyenélő tolvaj, szakmailag alulprezentált bandának. Tényleg most már menjenek a csába, basszus itt előbb utóbb vér fog folyni, ezek nem normálisok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matuska63, 2014.11.10 21:32

@VoIe: Erről először győzd meg Rogán Tónit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html