Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a Kúria az árfolyamrést tisztességtelennek minősítette, ami egybevág a múlt héten a Kásler-ügyben hozott döntésével. Az árfolyamkockázat és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében született döntésével viszont a legfelsőbb bírói fórum nem hozott egységes, minden szerződésre automatikusan kiterjedő döntést.

Ugyanezen az állásponton volt Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője is, aki szerint a fő kérdést nyitva hagyta a Kúria azzal, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségét nem állapította meg. Hozzátette, hogy ez akár kedvező is lehet a bankokra nézve.

Mindkét elemző hangsúlyozta: most a kormányon van a sor, a kérdés, hogy mi lesz a válasza a Kúria döntésére.