A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit határozathozatalok követnek. A parlament ez idő alatt elfogadhatja a kormány devizahiteseket segítő javaslatát, amely a Kúria legutóbbi döntéséhez igazodva készült. A végleges jogszabály várhatóan a 2004 után hitelt felvevőkre vonatkozik majd, ez alól kivételt a végtörlesztésben érintettek, valamint azok jelentenek, akiknek a kölcsönszerződését az eszközkezelő már rendezte.

A képviselők semmissé tehetik a bankok által alkalmazott árfolyamrést - az eltérő vételi és eladási árfolyamok alkalmazását -, helyette a folyósított és a törlesztett összeget is az MNB hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni. Dönthetnek arról is, hogy a bankok nem emelhetik egyoldalúan a fogyasztói kölcsönök kamatait, költségeit és díjait addig, amíg az érintett általános szerződési feltételeik tisztességességét jogerős bírósági döntés meg nem állapítja. Az új törvény emellett kimondaná azt is, hogy felfüggesztik a folyamatban lévő pereket és végrehajtásokat, legkésőbb december 31-ig.

Orbán Viktor kormányfő korábban azt közölte, szeptemberben újabb törvény születhet a devizahitelesek védelme érdekében, amely "a tisztességtelenül szerzett előnnyel való elszámolásról" szól majd, vagyis arról, hogyan kell elszámolniuk egymással a bankoknak és az ügyfeleknek.

A devizahiteleseket érintő javaslat mellett szavazás várható a kormány felsőoktatást érintő módosításairól is, amelynek révén az egyetemek gazdasági irányítását kancellárok vehetik át a rektoroktól. Az előzetes napirend szerint zárószavazásra lehet számítani még a termőföldről, a reklámadóról, az elektronikus sportfogadásról, valamint a kormányzati szerkezetátalakításról szóló törvény esetében.

A szavazások után három újabb kormánypárti javaslat vitája kezdődhet meg, köztük Németh Szilárd közműszolgáltatásokat érintő előterjesztéséről, amely kiterjesztené a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét a víziközmű-szolgáltatókra és a kéményseprő-ipari közszolgáltatókra.