BUX
39279

Drasztikusan csökkent a gépjárműhitelek kihelyezése

A tavalyinál 30 százalékkal kevesebb gépjárműhitelt helyeztek ki az első félévben - írja a Világgazdaság.

NAPI, 2010. augusztus 6. péntek, 12:17

Alig 8,7 milliárd forintnyi új gépjárműhitelt helyeztek ki a hazai pénzügyi szolgáltatók a háztartási szektornak az első fél évben, amely még az egyébként is szerény bázisidőszaki mennyiségtől is 30 százalékkal elmarad - idézi a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikáit. 2008 első fél évéhez viszonyítva pedig még szomorúbb a helyzet: az akkori kihelyezéseknek az ideiek még az ötödét sem érik el - írja a lap.

A havonta alig másfél milliárd forintnyi, átlagos kihelyezés nemcsak mennyiségében, hanem szerkezetében is eltér a korábban megszokottól: 2010 első hat hónapjában csaknem 5 milliárd forintnyi járműhitelt már hazai devizában denomináltan nyújtottak a pénzügyi vállalkozások, amely az összmennyiség 57 százalékát jelenti.

A drasztikus visszaesés az új hitelek nyújtásában egyelőre nem látszik az MNB által nyilvántartott, teljes állományon, ám ez kizárólag a forint árfolyamának mozgásával magyarázható. A háztartási szektornál lévő gépjárműhitelek közel 90 százalékát ugyanis még mindig svájci frankban könyvelik, az alpesi deviza pedig csak az idei év első felében 18 százaléknyit erősödött a forinttal szemben. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a lakossági és egyéni vállalkozói ügyfeleknél lévő kölcsönök júniusra kimutatott, 317,1 milliárd forintos állománya az egy évvel korábbinál 3,8, a decemberi értéknél pedig 8,8 százalékkal magasabb.

A drasztikus visszaesés hátterében több tényező is áll. A kedvezőtlen makrogazdasági helyzet az átlagosnál is jobban sújtja a járműhitel-piaci keresletet, hiszen a gépkocsi-, illetve motorkerékpár-vásárlás az első beruházások egyike, amelyet egy nehezedő pénzügyi helyzetben lévő háztartás először elhalaszt. Nem használt a piac fejlődésének a pénzügyi szolgáltatók részéről mutatkozó óvatosság sem: a válság kezdetén korlátossá vált források, illetve a romló portfóliók miatt a piaci szereplők aktivitása jelentősen csökkent.

További, jogszabályi korlátozást jelentenek a körültekintő lakossági hitelezésről szóló, decemberben megjelent kormányrendelet járműhiteleket érintő, márciustól hatályos passzusai. Ezek szerint forintalapú hitelszerződésnél legalább 25, pénzügyi lízingnél 20 százalék önerő szükséges az adósjelölt részéről, devizaalapú konstrukcióknál pedig sokkal magasabb a limit. Emellett a futamidőt is 84 hónapban maximálta a jogszabály, holott korábban elérhetők voltak konstrukciók akár tíz évre is.