Dübörög a keleti nyitás - Ma Mongóliába van soron

Háromnapos hivatalos látogatásra Mongólia fővárosába, Ulánbátorba utazik ma Orbán Viktor miniszterelnök.
Inforádió, MTI, 2016. január 24. vasárnap, 08:59

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője korábban közölte: a kormányfőt útjára elkíséri több miniszter és egy mongol befektetések iránt érdeklődő üzletemberekből álló küldöttség is.

A tervezett program szerint érkezésének másnapján, hétfőn Orbán Viktor szűk körű megbeszélést folytat Csimedín Szaikhanbileggel, Mongólia miniszterelnökével, majd a felek államközi megállapodást írnak alá. A delegációt fogadja Dzandákhí Enkhbold, a Nagy Állami Hurál elnöke, a találkozó után pedig üzleti fórumot tartanak, amelyen felszólal a magyar kormányfő is.

Kedden bilaterális miniszteri találkozókra kerül sor, majd Cahiagín Elbegdordzs, Mongólia elnöke fogadja a magyar küldöttséget. A hivatalos programot üzleti ebéd zárja.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a két ország kapcsolatairól érdeklődésére közölte: a Magyarország és Mongólia közötti gazdasági együttműködés az elmúlt években folyamatosan erősödött: 2014-hez képest a Mongóliából érkező import tavaly csaknem megtízszereződött, így 0,12 millió dollárra emelkedett. Az import javulása a textilfonal, szövet, textilipari gyártmány behozatal bővülésével és az energiafejlesztő gép- és berendezés-import megindulásával magyarázható. A magyar export továbbra is csaknem 8,5 millió dollár feletti összegre rúg, főbb termékei a gyógyszer, gyógyszerészeti termékek és a speciális szakipari gépek voltak.

A magyar kormányzat kiemelt szándéka, hogy részt vegyen mongóliai fejlesztési programokban, tekintettel arra, hogy a térségben Mongóliát stratégiai partnernek tekinti. Az elmúlt időszakban megvalósult magas szintű találkozók alkalmával a felek az együttműködés elmélyítésének lehetséges területeiként azonosították az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, a gép- és járműipart, az infrastrukturális fejlesztéseket, a városgazdálkodást és -fejlesztést, a vízügyet, a szennyvíz- és hulladékkezelést, az építőipart, a megújuló és alternatív energiaipart, a környezetvédelmet, továbbá a bányászatban is jelentős lehetőségek kínálkoznak.

A kétoldalú kapcsolatok és a gazdasági, kereskedelmi együttműködés bővítésének érdekében tavaly Ulánbátorban ismét megnyílt a magyar nagykövetség és megkezdte működését a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ulánbátori irodája. A kapcsolatok minőségét jól mutatja a mostani hivatalos miniszterelnöki út, amelyre Orbán Viktort öt tárcavezető és népes üzletember-delegáció is elkíséri - közölte a KKM.

A legutóbbi magas szintű találkozó tavaly volt, amikor Áder János köztársasági elnök áprilisban Mongóliába látogatott, és Ulánbátorban tárgyalt Cahiagín Elbegdordzs mongol államfővel. Ezt megelőzően 2014 októberében Cahiagín Elbegdordzs járt Magyarországon és találkozott Áder Jánossal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.01.24 15:50

Orbán tudja mi kell a népnek! Mongol bőrkabát, ami a cucival együtt eltűnt, most majd lesz újra!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.01.24 12:33

Azon kivul, hogy ezek a phaszok luxuskorulmenyek kozott korbeutazzak a vilagot, van valami ertelme ennek a keleti nyitogatasnak?

Erolkodnek mindenhol, probalnak osszehozni valami bizniszt, de nagyon nem sikerul mar evek ota. Az ilyen alkalmatlan seggfejeknek mar reg le kellett volna mondani, csak pazaroljak az adot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gadam0114, 2016.01.24 11:54

0, 12 millio dollar az 30 millio forint. Es jol tudum hogy csomo penzt akar beletolni a kormany ebbe az ?zletbe ? Vicc... egyebkent szijartonak van a legjobb meloja, fizetnek neki es bejarja a vilagot :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

teuton, 2016.01.24 09:27

A magyar import Mongoliabol 1 ev alatt 0,12 millio dollarm vagyis 120ezer dollar volt? Ez pedig tizszeres (!!!) emelkedes az elözö evhez kepest?! Tehat 1 evvel elötte 12ezer dollar ertekben lett valami importalva???? Ez egy hasznalt sztyeppei kanca ara! Ezt a csucsteljesitmenyt hogy sikerült összehozni? Hozott talan valaki egy kamion kancatejet? Aztan 1 evvel kesöbb kettöt? Ezert kell 3napos csucstalalkozot rendezni? Mennyi ennek a költsege??? Es ezert kell Mongolianak most kölcsönt adni, hogy ezutan 3 kamion kancatejet inportaljunk, ami ismet 50%-os emelkedes lenne? Esetleg nyeregböl hatrafele nyilazo mongolokat fogunk importalni a neki adott kölcsönböl Europa leigazasara? Hat... MO itt is jobban teljesit... Nepbutitasban es vakitasban!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html