Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtökön napközben elsősorban északkeleten, a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok viharos szél (60-80 km/h), illetve esetleg kisebb méretű jég kíséretében.

Az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar (> 2 cm jégátmérő, > 90 km/h széllökés) is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok, esetleg zivatarrendszerek, legkisebb eséllyel az ország délnyugati harmadán. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok (> 90-100 km/h) és/vagy nagyméretű jég (> 2-4 cm) kíséretében. A zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű záporeső (> 15-20 mm) elsősorban az Északi-középhegység térségében felhőszakadás társulhat.

Az OMSZ másodfokú riasztást adott ki a heves zivatarok miatt Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére, míg Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém megye elsőfokú figyelmeztetést kapott.

A hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Vas és Zala megyében van érvényben elsőfokú riasztás

Elsősorban a nyugati és déli területeken a napi középhőmérséklet csütörtökön 25, pénteken 25, 26 fok közelében alakulhat.