A dohányosok megszokhatták, hogy a cigaretta és a vágott dohány ára szinte hónapról hónapra emelkedik Magyarországon. Nem volt ez másként 2016-ban sem, bár az éves bázison mért 4,3 százalékos drágulás még visszafogottnak mondható. Ebben nemcsak a cigaretta, hanem minden dohánytermék, így a vágott dohány is benne van.

A KSH egyes termékeket tartalmazó kosarából kiderül, hogy egy Sopianae, amelyért 2016. januárban 980 forintot kellett fizetni az novemberben 1000 forintba került, a Multifilter 1030-ról 1060-ra drágult, míg a Symphonia 960 helyett 990-be kerül.

A most véget ért esztendőben már teljes gőzzel üzemelt a 2015-ben indult Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE). Bár a start nem volt zökkenőmentes, a problémákat sikerült áthidalni. A 2016-os első tízhavi adatok szerint 6,1 milliárd szál cigarettát 429 millió szál szivarkát és 5,2 millió kilogramm finomra vágott fogyasztási dohányt vittek a trafikokba. A cigaretta esetében ez ugyan 6,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiszállítások hektikusan változnak, így még az utolsó két hónap adatai változtathatnak az arányokon.

Forrás: KSH, Napi.hu-gyűjtés

Hogy a cigarettapiac egyre kiegyensúlyozottabb, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy az első kilenc hónapban 443 milliárd forintot költöttek a magyarok dohánytermékekre - 5,7 százalékkal többet, mint 2015 hasonló időszakában. Ezt korrigálva az átlagos 4,3 százalékos drágulással kiderül, hogy a valós fogyasztás alig több, mint 1 százalékkal nőhetett. Ebből ugyanakkor nem derül ki, hogy a dohánytermékek súlya miként alakult, hányan tértek át vágott dohányra, olcsóbb vagy éppen drágább cigarettára.

Növekvő jövedéki adó

A dohánygyártmányok adójának szerkezetét és minimumát uniós irányelv határozza meg, Magyarország 2017. december 31-ig derogációt élvez, azaz nem muszáj betartania ezt a szabályt. Az uniós adóminimum elérése érdekében viszont 2017 végéig 29 százalékkal meg kell emelni a dohánygyártmányok adóját, amit Magyarország három lépcsőben ér el.

A cigarettán 2016 szeptemberéig 15,7 ezer forint volt az adó ezer darabonként és az eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 ezer forint. Ez utóbbi szeptemberben 28,4 ezer forintra nőtt, januárban pedig már 16,2 ezer forint lesz ezer darabonként, illetve az ár 25 százaléka, minimum 28,8 ezer forint.

A finomra vágott fogyasztási dohány 14 ezer forintról indult, szeptemberben 15,1 ezer forintra nőtt, januárban pedig 16,2 ezer lesz. A szivar és szivarka adója év elején az eladási ár 14 százaléka, de legalább 4 ezer forint volt ezer darabonként. Ez nőtt szeptemberben 4060 forintra, januárban pedig 4120 forint lesz.

Jövedéki adó terheli az e-cigarettát is 2017. január 1-től. A töltőfolyadék milliliterjét 55 forint terheli, az egyszer használatos termékek adója 10 forint lesz darabonként, utóbbiak folyadékán pedig 70 forint lesz az adó, szintén milliliterenként.

A most kezdődő évben ennek megfelelően aligha lassul a drágulás üteme, a nagy kérdés az, hogy az emberek meddig hajlandóak finanszírozni a magasabb árat. Ráadásul a mostani statisztikákban még a szeptemberi emelés sem jelenik meg, hiszen a korábbi készletek kifutására még várni kell.