Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
2013. április 24., szerda 18:33   Inforádió

E-útdíj - NFM: megkötötték a szerződést

Címkék: e-útdíj
Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei kaphatnak lehetőséget az ország 6318 kilométernyi közútját lefedő hálózat kiépítésére.

A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis kompatibilis az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS).

A július 1-jén induló használatarányos útdíjfizetési rendszer minden 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművet érint a kijelölt útszakaszokon, amelyek együttes hossza 6318 kilométer - közölte az NFM. A fizetési kötelezettséget a rendszer az úthasználat arányában, a kedvezményeket a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján határozza meg.

A tárca válasza szerint a határidőre történő bevezetés biztosítja a költségvetés számára a tervezett bevételt.

Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.

Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, továbbá megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon áthaladó teherforgalom résztvevői igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével tehermentesíthetők az eddig jelentős tranzitforgalommal sújtott települések, az érintett városokon és falvakon áthaladó teherforgalom csökkenése elősegíti a környezetszennyezés visszaszorítását és növeli a közúti közlekedés biztonságát - hangsúlyozta a tárca.

Hozzászólok
bogyu, 2013. április 24., szerda 20:37

"A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert"

Attól, hogy "leszállítják", még lósz@r fog befolyni a költségvetésbe, nem útdíj.
Akkor lesz a rendszer üzemkész, ha az ezret is meghaladó érzékelő kapukat letelepítették, az irányító rendszert a végpontokkal összekötötték, letesztelték és üzembe helyezték.
Az meg külön hab a tortán, hogy az út mellé telepítendő acéloszlopokra engedélyezési tervek készítése és engedélyezés is szükséges.

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
szkiita, 2013. április 24., szerda 19:18

@Blama: Kell a pénz ,hogy a eu-s banda ne dumáljon a pénz miatt ,persze tavaly is tévedtek ,és belehajtottak bennünket a 1.9%-os hiányba ..

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Blama, 2013. április 24., szerda 19:00

Szép munka lesz.

Sok sikert!

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
szkiita, 2013. április 24., szerda 18:54

Ideje volt már ,kell a lóvé...

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés




Napi blog

Alig tud előrelépni Magyarország

Amennyiben az egy főre jutó GDP-t vásárlóerő-paritáson számoljuk, úgy azt látjuk, hogy Magyarország...

Magyarországon él? - Ennek az adatnak ...

Hathavi mélypontra süllyed decemberben a GKI Gazdaságkutató Zrt. építőipari bizalmi indexe. Az előző...

Új megegyezés jöhet a bankokkal

A tervezettnél alacsonyabb, GDP-arányosan 2,6-2,7 százalék lehet az idén az államháztartás hiánya - mondta...

Erre kíváncsi mindenki: lesz-e fehér ...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat nem kertel, amikor százalékos valószínűségről van szó.

Szövetségese támadta hátba Putyint

Belarusz nem üzletel rubelalapon Oroszországgal.

 
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .