BUX
40131

ECB: sebezhetőbbé válhat a pénzügyi rendszer

A bankadót és a devizaalapú jelzáloghitelezés betiltását is aggályosnak minősítette az Európai Központi Bank (ECB).

MTI-Eco, 2010. augusztus 6. péntek, 14:52

Aggályok merülnek fel a pénzintézeti különadóval kapcsolatban, a magánszemélyeknek nyújtott devizaalapú jelzáloghitelek betiltása pedig ellentétes lehet az Európai Unióról szóló szerződéssel az Európai Központi Bank (ECB) szerint, amely a magyar kormány kérésére véleményezte a 29 pontos gazdasági akcióterv pénzügyi tárgyú elemeit.Az ECB pénteken kiadott véleményében emlékeztetett, hogy a magyar törvényhozásban azt megelőzően fogadták el az akcióterv alapján készült gazdasági és pénzügyi csomagot, hogy az ECB kifejthette volna véleményét a hatáskörébe tartozó jogszabálytervezetről. A frankfurti intézmény rámutatott: az ECB véleményének kézhezvételéig Magyarországnak fel kellett volna függesztenie a törvényjavaslat elfogadását.

Az ECB-hez egyebek között a devizaalapú jelzálogkölcsönök korlátozására és a pénzügyi szervezetek különadójára vonatkozó tervezeteket nyújtották be konzultációra.

A banki különadó az ECB szerint több szempontból is aggályos. "Először is, a bevételek általános költségvetési célú felhasználása nem kívánatos, mivel nem szolgálja a pénzügyi stabilitás fokozásának általános célkitűzését" - fogalmaz véleményében az európai jegybank. Másodszor, az adó visszavetheti a banki hitelezést, és drágíthatja a háztartások és vállalkozások hitelfelvételét, ezáltal pedig késleltetheti a magyar gazdaság kibontakozását. A különadó továbbá azt eredményezheti, hogy egyes bankok és más pénzügyi intézmények visszafoghatják magyarországi tevékenységüket, ami a finanszírozási lehetőségek romlásával járhat."Végezetül: valamely gazdasági ágazat ilyen, eseti jellegű megadóztatása bizonytalanságot kelthet az üzleti vállalkozásokban, így káros hatású a hosszú távú növekedésre" - írta az ECB.Mindennek alapján az euróövezet központi bankja átfogó hatásvizsgálat elvégzését javasolja a banki különadóval kapcsolatban.  A devizaalapú jelzáloghitelekre vonatkozó korlátozásokkal összefüggésben az ECB "üdvözli a magyar hatóságok azon általános célkitűzését, hogy korlátozzák a további makropénzügyi egyensúlytalanságok felépülését, és tudomásul veszi a devizahitelezés magyarországi szabályozásának közelmúltbeli változásait."Az uniós intézmény ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a magánszemélyeknek nyújtott devizaalapú hitelek ingatlanjelzáloggal való biztosításának a tiltása határon átnyúló hatással jár, így ütközhet az EU-ról szóló szerződés és az EU működéséről szóló szerződés egységes keretbe foglalt változatának 63. cikkével, amely úgy rendelkezik, hogy tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó minden korlátozás. A Vélemény a pénzügyi egyensúlyhiány csökkentését célzó különböző törvénymódosításokról című dokumentumban az ECB kifejtette: az uniós szerződések alkalmazásának és betartásának biztosításával megbízott uniós intézmények hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy a tiltás ütközik-e a tőke és fizetések szabad mozgásának elvével.