Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyílt és titkos eljárást a Főmterv Zrt.-Ucaterv Zrt. Konzorcium indította 2014. november 19-én, a pályaterveket 2015. január 20-áig lehetett benyújtani.

A megadott határidőre 4 pályamű érkezett, mindegyikük eleget tett az előírt szabályossági követelményeknek, ezért kivétel nélkül érvényesek és elbírálhatók voltak. Az építészeti koncepcióknak tartalmazniuk kellett az M3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciós terveit, a vonal esetleges északi meghosszabbításához az új felszíni állomások típusépületét, valamint a meglévő lépcsők lefedését.

A bírálóbizottság értékelése alapján az Építész Stúdió Kft. pályaműve az, amely megfelelő kiinduló alapot jelenthet a továbbtervezéshez. A bírálóbizottság a nyertes tervezőt a pályázatot követő hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban ajánlattételi felhívásra javasolja. Az így kiválasztott tervező feladata lesz az M3-as metróvonal egyes állomásai felújításának engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, valamint az engedélyezés lefolytatása. Erre várhatóan 2015 végén, 2016 elején kerülhet sor.