Egy havi plusz bért követelnek a magyar kormánytól

Karácsonyig plusz egy havi bér kifizetését, és a jövő év novemberében esedékes szakdolgozói bérfejlesztés januárra történő előrehozatalát követelik egyebek között az egészségügyi sztrájktárgyalás érdekképviseleti vezetői - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. november 29. szerda, 16:04

A kormánnyal folytatott sztrájktárgyalások folyamán továbbra is ragaszkodnak az egészségügyben műszaki-gazdasági területen foglalkoztatottak bérfejlesztéséhez, valamint ahhoz, hogy külön kollektív szerződés szülessen a védőnőkre és a mentődolgozókra vonatkozóan - mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke.

Az érdekképviseletek által már többször hangoztatott bérkorrekcióra szükség van erre az évre, hiszen a 2017 év eleji - egyébként örvendetes - minimálbéremelés és a garantált bérminimum-emelkedések miatt a 2016-os bérmegállapodásban kiharcolt bérek "összecsúsztak".

"Mi most még egy hajrában vagyunk, és nem kétséges, hogy a kormánytól igen komoly, soron kívüli intézkedéseket várunk" - fogalmazott Cser Ágnes, hozzátéve, hogy az egy havi bérkifizetésbe be kell vonni a gazdasági-műszaki területen dolgozókat is. Ezen kívül az orvosok részére egy 8 százalékos bérfejlesztést követelnek január 1-jétől.

A sztrájktárgyalásokon stratégiai partnerként részt vevő Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta, teljesült a 2016-ban megkötött bérmegállapodás orvosokra vonatkozó része, azonban a fenti követeléseket jogosnak tartja.

Kiemelte, hogy az ágazati kollektív szerződés valamennyi közfinanszírozású intézmény dolgozójára kiterjedjen, függetlenül attól, mely intézménynek ki a fenntartója. A plusz béremeléseket a finanszírozásba építve kapják meg az intézmények, azonban sok esetben a munkavállaló már nem kapja meg az őt megillető emelést.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke arról beszélt, hogy egy jó differenciált bértáblát tudtak elfogadni 2016-ban.

A szakdolgozók esetében garanciát kérnek arra, hogy a munkáltatók az alapellátás területén is továbbadják a bérfejlesztéseket a munkavállalóknak. Ennek záloga pedig a kollektív szerződés kiterjesztése, ez biztosítaná a védőnői, a fogászati és asszisztensi ellátásban dolgozók jobb bérhelyzetét - tette hozzá.

Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy minden híreszteléssel ellentétben a mentődolgozók is részesülnek bérintézkedésekből.

A szakszervezeti elnöke azt mondta, létre fog jönni egy helyi szintű kollektív szerződés, amelyet az ágazati kollektív szerződés fejezeteként ír alá a kormányzat és az EDDSZ.

Cser Ágnes hozzátette: szeretnék azt is elérni, hogy a kormány a bérfejlesztést külön soron jelenítse meg, továbbá kezdeményezték, hogy az otthoni szakápolás területén is történjen meg a bérfelzárkóztatás.

Arra a kérdésre, hogy a kormányzat a tárgyalásokon hogyan fogadta a követeléseket, Cser Ágnes úgy fogalmazott, "a kormány befogadó, tárgyaló, de nem rábólintó" magatartást mutat.

Az érdekvédő úgy látja, ha nem lehet egy összegben megoldani a kért korrekciókat, annak ütemezéséről meg kell tudni állapodniuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2017.11.30 07:49

@krix3: de ismerem, foci és cirkusz legyen ! A többi orbánisztánban nem számít.
ja meg adókedvezmény "szegény" focistáknak :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.11.29 21:01

@rotaryfun:
Ez ok, de úgy látom nem ismered a köz xart meg a magyar ember hírhedt irigységét.
Ha ők megkapják az emelést a másik 500.000 is tartja a markát, aztán kezdődik az egész elölről...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.11.29 20:58

A focistákra stadionokra sportra elQúrt milliárdokból juthatna nekik bőven.
- és akkor az ellopott milliárdokról még nem is beszéltünk....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.11.29 20:53

"bérkorrekcióra szükség van erre az évre, hiszen a 2017 év eleji - egyébként örvendetes - minimálbéremelés és a garantált bérminimum-emelkedések miatt a 2016-os bérmegállapodásban kiharcolt bérek "összecsúsztak""

Tehát nem az a lényeg, hogy az illető megél-e a béréből, hanem az, hogy többet kapjon mint a másik ember...
Irigység a tetőfokon...
Ezért nem lesz ebből az országból semmi se...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.11.29 20:51

"Karácsonyig plusz egy havi bér kifizetését"

Alighanem vérszemet kaptak!

A Fideszen akarják leverni a '47-től elmaradt összes béremelést...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html