A két intézmény összevonása Simor András korábbi jegybankelnök távozásával került terítékre. Az ötlet nem új: korábban több alkalommal is felmerült már a fúzió, ugyanakkor a teljes integrációra csak kettő, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó államban, Csehországban és Szlovákiában van példa. A lap értesülései szerint az előkészítő munkát Nagy Márton, az MNB egyik ügyvezető igazgatója irányítja, akinek az új szervezet egyik vezetőjeként is szóba került a neve.

Az MNB sajtóosztálya az értesülésre így reagált az Origónak: "A nemzetközi tapasztalatok abba az irányba mutatnak, hogy a jegybankok és a pénzügyi felügyeletek összeolvasztásával a pénzügyi rendszer felügyelete és szabályozása hatékonyabbá vált." Hozzátették azt is, hogy "figyelve és követve a nemzetközi fejleményeket, a jegybank folyamatosan vizsgálja, hogy az alapvető feladatai közül a pénzügyi stabilitás fenntartását és erősítését miként tudja hatékonyabban ellátni".

Az összevonás a Bajnai-kormány idején is felmerült, 2009-ben azonban a PSZÁF ez ellen közleményben tiltakozott, kifejtve: "önálló, független, erős és hatékony" intézményként működnének tovább. A 2010-es választások után az összeolvasztás elősegíthette volna Simor András távozását, de elnapolta a kérdést a kormány. 2011 decemberében ugyanakkor előzetes konzultáció nélkül az új alaptörvény átmeneti rendelkezései közé került az összevonás jogi lehetősége, bár José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is tiltakozott a más jegybanki módosításokat is tartalmazó változások ellen. Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke akkor úgy fogalmazott, a lehetőséggel csak Simor András távozása után élnének.

Az Origo információi szerint nincs eldöntve, mikor történne meg az összevonás, még az is lehet, idén nem terjesztenék a parlament elé, és a tervezett módja is változhat. Kérdéses Szász Károly sorsa is, akit kifejezetten jó szakemberként tartanak számon, és PSZÁF-elnöki mandátuma csak 2016-ban jár le. Nem tudni, a lépés miként érintené az MNB függetlenségét, és ennek fényében azt sem, miként reagálná rá az ügyben illetékes Európai Központi Bank.