Kedden délután jött a közlemény az Emberi Erőforrások Minisztériumától: több egyetem törvénytelenül működik Magyarországon. A szaktárca dokumentuma szerint egyetlen egyetem sem állhat a magyar törvények felett és kimondja, hogy az EU-n kívüli egyetemek csak nemzetközi egyezmény alapján folytathatnak képzést és adhatnak ki diplomát Magyarországon.

Ezt követően a hvg.hu szúrta ki, hogy Michael Ignatieff, a Közép-Európai Egyetemről (CEU) elnök-rektora levelet írt az intézmény tanárainak, hallgatóinak és volt hallgatóinak, amelyben a tervezetről úgy ír, hogy az az egyetem létét veszélyezteti.

Kapcsolódó

Az egyetem közleményt is kiadott, melyben arról írnak, hogy "a CEU arra kéri a kormányt, hogy vesse el a törvénymódosítási javaslatot és folytasson párbeszédet egy olyan megoldás érdekében, mely lehetővé teszi, hogy az Egyetem, mint szabad és független nemzetközi posztgraduális intézmény folytathassa tevékenységét Budapesten."

Elvennék a vonzerőt

Arról, hogy pontosan hogyan szeretnék ellehetetleníteni a CEU-t, az Index írt összefoglalót. A lényeg, hogy a kormány új javaslata nem engedné meg a budapesti intézménynek, hogy Amerikában elfogadott képzést folytasson, és ott is elismert diplomát adjon ki. Így elvesztené vonzerejét Magyarország egyik legsikeresebb felsőoktatási intézménye. Fontos kitétel még, hogy a javaslat szerint Magyarországon csak akkor működhet külföldi egyetem, ha van erről kormányközi szerződés. Azaz politikai döntés lenne az, hogy működhet-e itt a CEU vagy sem. Ha a magyar kormány nem akarja, akkor egyszerűen csak nem ír alá egy ilyen szerződést.

A CEU-nak a Soros György által létrehozott, New York-i székhelyű Nyílt Társadalom Alapítvány a tulajdonosa. A hvg.hu azt is hozzáteszi, hogy a minisztériumi nyilvántartás szerint további hat Európai Gazdasági Térségen kívüli külföldi felsőoktatási intézménynek van magyarországi működési engedélye, de ezek mind magyar intézményhez kapcsolódnak, egyedül a CEU önálló.

Sokaknak nem tetszik az ötlet

A tervezett intézkedés ellen rengetegen szólaltak fel itthon, de úgy tűnik, az ügy hullámai könnyedén átcsaptak a határokon is. "Az Egyesült Államok nagy aggodalommal tekint a magyar kormány által tegnap benyújtott törvénymódosítási javaslatra, amely súlyosan akadályozná a CEU működését Budapesten" - olvasható David Kostelanciknek, az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjének a közleményében.

A dokumentum szerint az USA "ellenez bármilyen törekvést, amely veszélyezteti az egyetem működését vagy függetlenségét", illetve hangsúlyozzák azt is, hogy az intézmény "erős kétpárti támogatást élvez az amerikai kormányban".

Az ügy az Európai Bizottság figyelmét is felkeltette, melynek első alelnöke, a holland szociáldemokrata Frans Timmermans a biztosi kollégium szerda délelőtti ülésén napirenden kívül szóba hozta, hogy a magyar kormány szigorítani tervezi a felsőoktatási törvényt. Kiemelendő, hogy európai uniós intézményektől szokatlan gyorsasággal, már a hír másnapján szóba került az ügy az EU javaslattevő, ellenőrző testületének, az Európai Bizottságnak a legfelső vezetésében.

Fontos ugyanakkor hozzátenni azt is, hogy minden uniós tagállam saját maga dönt arról, hogy hogyan szabályozza az oktatási rendszerét. Főszabály szerint az Európai Uniónak nincs beleszólása oktatási ügyekbe, csak javasolhat, támogathat, esetleg felszólalhat jogsértő nemzeti intézkedések ellen.

Van, aki már csábítgatja a CEU-t

A litvániai Vilnius polgármestere, Remigijus Simasius levélben fejezte ki együttérzését és szolidaritását a CEU-val - olvasható az Indexen. Simasius azt írja, hogy mint az egyetem egyik korábbi diákja, első kézből tudja, hogy milyen nagy szerepet játszik a CEU Magyarország és egész Európa tudományos életében.

Napi.hu, Németh András Péter

A vilniusi polgármester viszont levelében nem áll meg a szolidaritás kinyilvánításánál, de meg is hívja a Michael Ignatieff rektort Vilniusba, hogy tárgyaljanak arról, hogy a CEU költözzön a litván fővárosba.

...ők azonban maradnának

Nincs más otthonunk, mint Budapest, semmi rosszat nem tettünk, folytatjuk az akadémiai munkát -- egyebek között ezt hangsúlyozta Michael Ignatieff szerdai sajtótájékoztatóján az Index szerint. A beszámoló szerint a rektor "nem titkoltan" dühös volt és kijelentette: a törvényjavaslat egyértelműen a CEU-t támadja.

Szerinte ugyanakkor ez nem nemzeti, hanem nemzetközi ügy, mert azzal, hogy a CEU-t támadják, az akadémiai szabadságot éri támadás. "Ha boldog vagy a házadban, jóban vagy a szomszédokkal, akkor miért is költöznél el?" - hozott egy hasonlatot arra, hogy eszük ágában sincs elhagyni Magyarországot. Szerinte a CEU-ból Budapest is profitál és ők is szeretnek itt lenni.

Teljesen független, Magyarországon akkreditált intézmény vagyunk, minden jogszabályt betartottunk - indokolta a rektor. Később az Indexnek Enyedi Zsolt, a CEU politikatudományi tanára elmondta: azért is lepte meg őket a javaslat, mert ugyan már hetek óta hallottak pletykákat erről, de a kormányzat részéről úgy tapasztalták, hogy elégedettek a CEU-val, ezért is érte őket villámcsapásként az új fejlemény.

Az ügy fontosságát jelzi, hogy a sajtótájékoztatón nem csak a nemzetközi média volt jelen, de az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Norvégia, Svédország diplomáciai képviselői, vezetői is.