Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legtöbb kárt a felhőszakadás és az azt követő beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai a MABISZ szerint. Gyakoriak voltak a tetősérülések, illetve panelhézag-beázások is, az első összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvő ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.

A biztosító társaságok szakemberei szerint mind területileg, mind időben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fővárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén.

Az első összesítések szerint a felhőszakadás egyértelműen a Budapest észak-déli vonalat érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségű csapadék.

Egyre gyakoribbak a monszunszerű felhőszakadások

A kárstatisztikák alapján a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi években a korábbinál gyakrabban fordultak elő szinte monszunszerű esőzések Magyarországon is, amikor az egyébként ilyenkor szokásos mennyiségű csapadék időbeli és térbeli koncentrációt mutatott.

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak: 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot.

Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések.

2010 volt az évtized legviharosabb éve

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.