A KSH szerdán kiadott jelentése szerint az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal nőtt, az importé 0,2 százalékkal csökkent szeptemberben az egy évvel korábbihoz mérve, az exporttöbblet 175 millióval nőtt és június után idén másodszor meghaladta az egymilliárd eurót, 1,040 milliárdot tett ki.

A harmadik negyedévben összességében 352 millió euróval nőtt a külkereskedelmi mérleg többlete, így a fogyasztás mellett a külkereskedelem támogatta a GDP növekedését, míg a beruházások visszaesése szerinte jelentősen mérséklődhetett - írta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

Az import visszaesését a továbbra is alacsony energiaárak magyarázzák, mivel a fogyasztás továbbra is élénk. Az év hátralevő részében további növekedést mutathat az export, amit támogat egyes autómodellek frissített változatainak forgalomba hozatala, az európai gazdaság lassú, de stabil növekedése, valamint az európai autóeladások dinamikus emelkedése is - vélte a Takarékbank elemzője.

Suppan erre az évre 9,6 milliárd euró külkereskedelmi többletet vár a tavalyi 8,6 milliárd után, majd jövőre 8,6-8,8 milliárd eurót a jelentősen élénkülő beruházások, valamint az olajárak várható mérsékelt emelkedése miatt.

Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy hacsak nem változott érdemben az export importtartalma, akkor a kereskedelmi többlet további növekedésében a beruházás csökkenése játszhatott szerepet azzal kombinálva, hogy az eddig felhalmozott készleteket értékesítették az exportőrök, mivel a más mutatók - kiskereskedelmi forgalom, a keresetek, foglalkoztatottság alakulása - kizárják a fogyasztás visszaesését.

A szeptemberben megugró külkereskedelmi szufficit inkább negatív kockázatokat rejt a gazdaság harmadik negyedévre vonatkozó növekedési kilátásait illetően, mert bár a nettó export hozzájárulása kedvezőbb lehet a vártnál, ezt ellensúlyozhatja a beruházás, illetve a készletek csökkenése - jegyezte meg az elemző. (A harmadik negyedéves GDP-adatról november 15-én, kedden közli első becslését a KSH.)

A külkereskedelmi többlet növekedése mögött meghúzódó gazdasági folyamatok nem feltétlenül biztatóak, hiszen a gyenge szeptemberi export-import dinamika összefüggésben van a csalódást keltő szeptemberi ipari teljesítménnyel - emelte ki Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.

Az elemző szerint az év hátralévő részében és jövőre is kifejezetten magas lehet a külkereskedelmi többlet, ami volatilis időkben nagy segítségére lehet a forint árfolyamának. Azaz, ha a nemzetközi piaci hangulat elromlik, és a befektetők elfordulnak a kockázatosabb eszközöktől, mint például a forint, akkor a forint felülteljesítő lehet más devizákhoz mérten, más szóval kevésbé értékelődhet le társaihoz képest.