Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány és Hódmezővásárhely önkormányzata együttműködési megállapodást kötött. Ebben számos fejlesztést rögzítenek.

A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy - lehetőség szerint európai uniós források bevonásával - gondoskodjon a Tram Train Hódmezővásárhely és Szeged közötti megépítéséről és üzembe helyezéséről.

A tervezett hódmezővásárhelyi projektek közé tartozik a  mezőgazdasági feldolgozóipari vállalkozások városba telepítése, illetve visszatelepítése, továbbá egy regionális agrár-közigazgatási központ létrehozása a Csongrád Megyei Agrárkamara városba költözésével.

Miután Hódmezővásárhely és térsége, az ország legnapsütésesebb területe, ennek kihasználása érdekében a  kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket egy naperőműpark létesítésére.

Lesz a városban egy új könyvtár és tudásközpont és egy agrár-felsőoktatási intézmény is, amely elsősorban a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság szakemberképzését szolgálja.

A határozat felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert (a város korábbi polgármesterét), hogy dolgozzon ki programot Hódmezővásárhelyen a minőségi otthoncsere támogatására. A városban és térségében 117 kilométer hosszú külterületi kerékpárút épül, és egy új honvéd-középiskola és -kollégium is létesül.

Az önkormányzatnak - a szaktárcák bevonásával - meg kell vizsgálnia az európai uniós források bevonásának lehetőségét, a vázolt projektekbe, amelyek előkészítéséhez a kormány - több részletben - mintegy 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást is rendelt.