Bár néhány évvel ezelőtt a Wall Street Journal úgy számolt be arról, hogy a Falcon Oil & Gas Ltd. (vagyis a hazai palagázkutatás egyik főszereplőjének számító TXM Olaj- és Gázkutató Kft. kanadai tulajdonosa) partnereként az amerikai Exxon Mobil is szerepet vállalt Makón, hogy Magyarország alatt fekszik Európa egyik legjobban őrzött energia-titka, annak kiaknázására még jó ideig várni kell. (Képünkön Szabó György, TXM ügyvezetője egy sámánnal beszélget, amikor 2007-ben mintegy hetven tüntető jelképesen a Szent Korona birtokába vette a makói gázmezőt. MTI Fotó: Németh György)

A jó hír az, hogy a TXM eddig kutatásai alapján a Makói-árokban ezer milliárd köbméter palagáz lehet, ami Magyarország nagyjából 100 évi gázfogyasztásával egyenértékű, ráadásul Magyarországon további öt-hat hasonló terület található még. (Összehasonlításul: az elmúlt közel 80 évben hazánkban összesen körülbelül 210 milliárd köbméter földgázt hoztak a felszínre.) Mindezzel kapcsolatban a problémát és a kockázatot "csupán" az jelenti, hogy nem tudjuk, a palagázból mennyi termelhető ki, továbbá ezek megcsapolására az USA-n kívül nincsenek gyakorlati tapasztalatok - mondta a Napi.hu-nak Szabó György, a TXM ügyvezetője. Szerinte két-három évre lesz szükség ahhoz, hogy a kitermelhető mennyiséget meg tudják határozni. Úgy látja, a Falcon-részvények árfolyama is azt tükrözi, hogy a tőzsde sem vár két-három éven belül bombabejelentést. A TXM ugyanakkor jelenleg is végez időszakos kitermelést, ám ennek volumene messze a gazdaságosság alatt van, ezért nincsenek róla hírek.

Rétegrepesztés pro és kontra

A hidraulikus repesztéses (fracking) eljárással kapcsolatos környezetvédelmi aggályok is erősebbek Európában, mint a tengerentúlon, ráadásul az amerikainál nagyobb népsűrűség is hátráltathatja az európai palagázprojekteket - véli Pletser Tamás. Az ING elemzője szerint nehéz elképzelni, hogy például az egyik legígéretesebb lelőhelynek számító Párizsi-medencében bevállalnák a földmozgások, felszín alatti vizek elszennyeződésének kockázatát. Magyarországon az elmúlt hatvan évben több ezer hidraulikus rétegrepesztés történt hatósági felügyelet és adminisztráció mellett, ezek soha semmilyen környezetszennyezést nem okoztak - érvel ugyanakkor Szabó György, aki szerint Európában itt történt a legtöbb ilyen művelet. A TXM is több tucat rétegrepesztést hajtott végre, és kezdettől fogva mérték a szeizmicitást is. A TXM esetében a hidraulikus rétegrepesztést megtiltó Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azzal érvelt a Népszabadság korábbi kérdésére, hogy a besajtolt víz két százalékban mérgező, allergén, mutagén, rákkeltő, környezetet károsító - például biocid - anyagokat tartalmaz. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szerint ugyanakkor korábban a víz más vegyi anyagokat is tartalmazott, de a jelenlegi víz-homok összetétel nem jelent veszélyt a föld alatti vízrendszerekre.

Mások még későbbre teszik az esetleges magyar palagázforradalmat. Zarándy Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szakértője a Napi Gazdaságnak nyilatkozva ambiciózus, de reális forgatókönyvnek nevezte, hogy 2020−2025-ig kiforrott kutatási eredmények álljanak rendelkezésre Európában és a Kárpát-medencében is, ezért szerinte kitűzhető cél, hogy akkorra a magyarországi termelés jelentős része nem hagyományos forrásból származzon. Holoda Attila energetikai szakértő, volt energetikai helyettes államtitkár ugyanakkor nem látja annak realitását, hogy a következő tíz évben Magyarországon szignifikáns gázmennyiség származzék nem hagyományos forrásból, erre szerinte legkorábban 2024-2025 körül van esély.

Hol tart Lengyelország?

Ami Lengyelországot illeti, érthető okokból keltettek komoly izgalmat azok az ásványvagyonbecslések, amelyek szerint az országban jelentős, nem-hagyományos földgázvagyon található - mondta a Napi.hu-nak Drucker György, az Energiainfo.hu szakértője. Az USA Energia Információs Hivatala (EIA) és Földtani Intézete (USGS) számos, az elmúlt években végzett kutatásokon alapuló becslése valószínűsített óriási palagázvagyont. Jóllehet az EIA a lengyel palagáz ipari (azaz műszakilag kitermelhető, de nem feltétlenül gazdaságosan) vagyonra 2011-ben adott, 5300 milliárd köbméteres becslését tavaly 4200 milliárd köbméterre csökkentette, ezzel Lengyelország még mindig listavezető Európában, megelőzve Franciaországot (3900 milliárd köbméter) és Romániát (1400 milliárd köbméter) és az Egyesült Királyságot (720 milliárd köbméter). Az összes európai palagáz ipari vagyon 13 ezer milliárd köbméterre tehető az EIA szerint.

Meglepő lehet, de Magyarország - bár elvileg jelentős lelőhelyek vannak nálunk - az EIA jelentésében mégsem szerepel. Ennek leegyszerűsítve az az oka, hogy bár léteznek becslések a mélyben rejtőző palagáz mennyiségére vonatkozóan, azt még nem tudni, hogy ebből mennyi termelhető ki. A lengyelországi készletbecslések kapcsán Szabó György megjegyezte: ott sincs értelme a nagy számokkal dobálózni, hiszen a kockázatot ebben az iparágban a felszínre hozható mennyiség aránya jelenti.

A lengyel sajtó is nagy lelkesedéssel fogadta a kutatási eredményeket, nem is csoda, hogy már közép-európai Katart és Norvégiát vizionáltak, a kormányzat pedig lázas erőfeszítéseket tett, hogy előmozdítsa, illetve fenntartsa a stratégiai befektetők érdeklődését. Mindenesetre a palagáz - a termelés mostanság 2015-re várt beindulásáig is - arra is alkalmasnak tűnt, hogy javítsa a lengyel pozíciókat a hosszútávú földgázszállítási megállapodás feltételeiről a Gazprommal folytatott tárgyalásokon.

Mindezidáig azonban nem sikerült kereskedelmileg értékelhető mennyiséget produkálni, egészen a San Leon Energy Plc. közelmúltbeli bejelentéséig. A Soros György és a Blackrock Plc. által is finanszírozott cég január végén közölte, hogy egyik lengyelországi kútja nagy lépés tett előre, hogy Európa első kereskedelmi palagázkitermelője legyen. A társaság becslése szerint erről a lelőhelyről évi négymillió köbméter gáz hozható felszínre, ami az ország fogyasztásának 0,03 százalékával egyenértékű.

Kivonulók kérték

Az energiaipar globális nagyágyúinak azonban - a magyarországi projektekhez hasonlóan - Lengyelországban is csalódniuk kellett. Még 2010-ben mélyítették le az első kutatófúrást, amelyet azóta még több mint negyven követett. Mára a San Leon Energy mellett jószerével csak a Chevron maradt nehézsúlyú játékosként, az ExxonMobil, a Talsiman Energy és a Marathon Oil 2012-ben hagyták el az országot, az ENI most januárban jelezte, hogy felhagy a kísérletekkel. A hazai szereplők közül a PGNiG a Chevronnal társul, míg a másik négy lengyel partnerrel tavalyelőtt tervbe vett konzorciális együttműködés meghiúsult - emlékeztetett Drucker György.

A kivonulás fő oka - a magyarországi történetekhez hasonlóan - leegyszerűsítve az, hogy a palagázkutatás költségei magasak és nagyjából fixek, ellenben a hozadék számos szempontból bizonytalan. A kutatófúrások átlagosan 10-15 millió dollár fajlagos költsége tapasztalati tény, viszont a kiszemelt formáció valóságos geológiai viszonyai csak valószínűsíthetőek a próbakutak lemélyítéséig. (A bizonytalanságra jellemző, hogy az EIA említett, javított becslése pusztán azzal csökkentette drasztikusan a Lublini-medence jelzett vagyonát, hogy következetesen alkalmazta a legalább 2 százalék szervesanyag meglétének követelményét a formációra.)

Magyarországon és Lengyelországban inkább a geológiai adottságok jelentenek problémát a palagázkitermelés szempontjából, semmint a szabályozás - erősítette meg Pletser Tamás, az ING Bank olaj- és gázipari elemzője. Jóval nehezebben elérhető rétegekben van ugyanis az energiahordozó, mint az amerikai mezőkön, és az alapvetően a tengerentúli körülményekre kifejlesztett technológia még nem tart ott, hogy ezeket olcsón ki lehessen aknázni. Pletser szerint az európai palagázkitermelést a geológiai adottságokon túl az is nehezíti, hogy míg az Egyesült Államokban az adott földterület tulajdonosáé a terület alatti ásványkincs, addig Európában jellemzően csak 6 méterig, azon túl az államé. (A magyar Polgári törvénykönyv úgy fogalmaz: a föld tulajdonjoga a föld méhének kincseire és a természeti erőforrásokra nem terjed ki.) Mindemellett Európában jóval nagyobb számú stakeholder tart igényt a beleszólásra.

Éppen nem kis részben a lengyel tapasztalatok nyomán kezdték Európa-szerte komolyabban venni a terepet jobban ismerő iparági elemzők aggályait. Ezek szerint épp a geológiai nehézségek miatt a közeljövőben nem várható az USA-hoz hasonló robbanásszerű fejlődés.

Előre ittak a medve bőrére

Van azonban a gondoknak fiskális vetülete is - hívja fel a figyelmet Drucker György. Vélhetően Lengyelországban előre akartak inni a medve bőrére: az illetékes minisztériumok és hatóságok a tetemes koncessziós díj beszedése mellett nekiálltak a közeli kitermelés reményében a bányajáradékot is növelni, holott a koncesszió pénzügyi lényege, hogy a díj fejében a bányavállalkozó ismert adózási feltételek mellett vállalja a kutatás-temelés kockázatait. Drucker abban bízik, hogy ezeket a negatív tapasztalatokat talán sikerül hasznosítani a hazai szénhidrogén koncessziós szerződések esetében.
Pletser aláhúzta: Lengyelországban épp most készül új jogszabálytervezet, ami elfogadhatóbbá tenné a feltételeket a piaci szereplők számára: csökkenhet a kitermelőkre kivetendő magas adókulcs, sőt 2020-ig meg is úszhatják az adófizetést, illetve megszűnne az a korlátozás, amely szerint egy állami hivatal kötelezően tulajdonrészt vásárolt volna minden projektben.

A lengyel palagáztörténet tehát kudarcaival és reménybeli eredményeivel együtt mindenképpen figyelemre méltó - véli Drucker. Vélhetően a lengyel nyomás is közrejátszott ugyanis abban, hogy a minap az EU Bizottsága az ígért direktíva (törvény) helyett csak ajánlásokat fogalmazott meg a palagáz kutatás-termelés feltételeiről. Amint arról beszámoltunk, a különbség óriási, ugyanis a direktívával szemben az ajánlásnak nincs jogilag kötelező érvénye, így a bizottság a nemzeti kormányokra bízza, hogy döntenek ebben a kérdésben.

Ez a megközelítés egyébként egybevág a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) felfogásával. A szervezet vezető közgazdásza legutóbb Davosban fejtette ki, hogy ösztönözni kellene Európa nem-hagyományos földgáz kitermelését a relatív versenyképtelenséget okozó magas árak letörése érdekében. Addig is azonban középtávon folytatódhat az a válság alatt megtorpant trend, amely szerint tovább nyílik az olló a csökkenő saját termelés és a növekvő igények között.