Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben az elmúlt években a magyar átlagfizetés lendületesen emelkedett, egyes tartós fogyasztási cikkek ára bezuhant, stagnált, vagy drágulásának üteme elmaradt a bérek növekedésétől.

Ennek köszönhetően egy televízió, egy mosógép, egy hűtő vagy gáztűzhely megvétele sokkal kisebb tehertétel itthon, mint volt 2010 után.

A magyar nettó átlagfizetés, amely 2011-ben még a 140 ezer forintot ostromolta, 2017-ben a 200 ezer felé tart. Itt persze meg kell jegyezni, hogy az átlagfizetés nem igazán alkalmas a valódi életszínvonal kifejezésére, de jelen összevetésben éppen eléggé beszédes adat.

A háztartási gépek közül a televíziók ára csökkent a leglátványosabban. Ennek technológiai oka van, mára alig látni a háztartásokban katódcsöves televíziót, sőt lassan azok is kikopnak, amelyek nem rendelkeznek valamilyen okos funkcióval. Ezt a fejlődést egyébként a KSH is követte abban a táblázatban, amelyben egyes kiválasztott termékek átlagos fogyasztói árait közlik. 2013-ig a 76-82 centiméter képátlójú LCD televíziók árát monitorozták, majd az LCD-LED tévékét, 2017-ben pedig már csak Full HD felbontású eszközt vesz górcső alá a hivatal.

Egy ilyen átlagosan mondható televízió 2011 első felében még többe került 110 ezer forintnál, most viszont már stabilan 80 ezer forint alatt van az áruk. Ez azt jelenti, hogy míg 6 éve még egy magyar fizetés 80-85 százalékát is elvihette ilyen berendezés, mára 40 százalékot sem kell ráfordítani.

A mosógépek ára teljesen más utat jártak be, mint a tévék. A KSH 2016 előtt a 6-7, utána a 6-8 kilogramm ruha kimosására alkalmas gépek árát teszi közzé minden hónapban. A mosógépek drágultak, 2011 elején kevesebb mint 80 ezer forintot kellett adni a gépekért, idén viszont már több mint 95 ezret. Ez azt jelentette, hogy az elmúlt években a fizetések kevesebb mint 60 százalékát kellett kicsengetnie annak, aki nem akart teknőben mosni. Az idén azonban a meglóduló béreknek köszönhetően már 50 százalék alatt aránnyal lehet kalkulálni.

A gáztűzhelyek minimális mértékben drágultak csak, 62 ezerről 68 ezerre 6 év alatt. Így a bérekhez viszonyított értékül 42-44 százalékról 35 körülire csökkent.

A 120 literes hűtők ára egy jottányit sem változott az elmúlt 6 évben, 59-60 ezer körül ingadoznak. Ennek köszönhetően ma egy fizetés 30 százalékáért megkapjuk a berendezést, szemben a 2011-es 41-43 százalékkal.

Olvassa el, mit kell tenni, ha egy termék meghibásodik.