Egyáltalán nem fékezte a használtautó-importot sem az, hogy januártól a külföldről behozott kocsik után is meg kell fizetni a belföldi adásvételeknél már megszokott vagyonszerzési illetéket, sem a gyengébb forint.

A használtimport egyre nagyobb fordulatszámon pörög, az első negyedévben már közel 21 ezer, másodkézből és külföldről származó autóra került magyar rendszám - derül ki a Datahouse friss statisztikáiból Ez egyrészt épp másfélszer akkora mennyiség, mint amennyit 2013 január-márciusában mértek, másrészt harmadával múlja felül az újautópiaci eladásokat.

 

A legnépszerűbbnek a Volkswagenek, azon belül is a Passatok és a Golfok bizonyultak, majd a BMW-k - főként 3-asok, kisebb részben 5-ösök és még kisebb részt 1-esek -, továbbá a Fordok (Focus, Mondeo) bizonyultak.

A használtimport pörgése jól jelzi a hazai lakosság vásárlóerejét és költekezési kedvét, hiszen míg az újautópiacon csupán 30 százalék körüli a magánvevők aránya (sőt, az Origo.hu-nak korábban nyilatkozó szakértők szerint az akár 20 százalékos reexportot figyelembe véve ennél jóval kisebb), a használtan behozottak esetében 98 százalék. A Datahouse korábbi tájékoztatása szerint a legnagyobb kereslet az egymillió forint alatti vételárú autók iránt mutatkozik - ezeket a 310 forint feletti euró sem tette elérhetetlenné.

A kategóriánkénti bontást tekintve továbbra is a felső közép kategória (27 százalék) és az alsó közép kategória (21 százalék) uralja a terepet. Szembetűnő viszont az egyterűek előretörése, arányuk egy év alatt közel másfél százalékponttal 18,4 százalékra nőtt. Utóbbiak között az Opel Zafirák, valamint a Ford Galaxy-VW Sharan modellpáros a legnépszerűbb. Az újautópiacon ezzel szemben bő egyharmados az alsó közép kategória részesedése, a hobbiterepjárók pedig az eladások egyötödét jelentik, főként a Dacia Dusterek és a Nissan Qashqaiok népszerűségét tükrözve.