Magyarország januárban ezer köbméterenként mindössze 200 dollár körüli összeget fizetett az Oroszországból importált földgázért, amire nyolc éve nem volt példa - derül ki a Világgazdaság (VG) cikkéből. Néhány hónappal ezelőtt még 245 dollár volt az ár - a csúcsot 2008 utolsó negyedévében érte 534 dollárral. A csökkenést valamelyest ellensúlyozza, hogy az elszámolás valutája, a dollár szeptember óta három százalékkal erősödött a forinthoz képest.

Az importárat 2012 októbere óta részben a Gazprommal kötött gázszerződésben szereplő képlet, részben az európai piaci ár alapján határozzák meg. A 2010-ben visszahozott hatósági árképzést megelőzően az import olcsóbbá válásával párhuzamosan csökkentek a lakossági gázárak is. Most a kormányon múlik, hogy mit ad át az alacsonyabb költségekből a fogyasztóknak.

Perpatvar Ukrajnában

Javítja a magyar fél alkupozícióit az oroszokkal szemben, hogy a hazai gáztározó-kapacitások alkalmasak a régiós ellátás biztonságának javítására. A Gazprom Export 2014-ben élt is ezzel a lehetőséggel, míg tavaly nem. A VG úgy tudja, hogy idén újra igénybe vehetik a magyar tárolókat biztonsági készletek felhalmozására.

Gondot jelenthetnek azonban az orosz-ukrán viszony feszültségei. A Naftogaz állami gázvállalat nemrégiben megháromszorozta a tranzitdíjat, miután a Gazprom kiszámlázta neki a megrendelt, de át nem vett gáz árát. A kijevi versenyhivatal 3,4 milliárd dollár bírságot szabott ki az orosz cégre piaci erőfölénnyel való visszaélés címén, amit a Gazprom nem ért, mivel értelmezése szerint nem folytat üzleti tevékenységet Ukrajnában.