Az első gép, amely felszállt, a Malév 737-800-as típusú, HA-LOU lajstromjelű gépe volt, amely a flottában egyedülálló, oneworld festéssel rendelkezik. Az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a pilóta a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg"
A gép, miután megtett egy iskolakört, pár méterrel a repülőtér fölött áthúzott és repülős szokások szerint "elköszönt" az eddigi bázisául szolgáló repülőtértől.
Elköszönéskor a pilóta megköszönte a légiforgalmi irányítónak az évtizedes munkát, és azt mondta: "reméljük, lesz még Malév hívójel az éterben".
Este 8 óráig még egy gép, a HA-LOH lajstromjelű Boeing szállt még fel, ezzel három 737-800-as Boeing hagyta el eddig a Liszt Ferenc repteret.
Berényi János, a működését péntek reggel beszüntető Malév igazgatóságának elnöke és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég tárgyal a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják az utasszállítókat.
Péntek délelőtt az MTI úgy értesült, hogy a repülőgépeket szolgáltató amerikai lízingcég kora délután kilenc gépet szállítana vissza írországi bázisára. Az értesülést nem erősítette meg a Malév, az ILFC amerikai, illetve holland irodái eddig nem reagált a megkeresésre.
A Malév hétfői igazgatósági ülése után a légitársaság vezetése még azt közölte, hogy megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely továbbra is biztosítja a társaság folyamatos működéséhez a repülőgépeket.
A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgépre.
@yooseph:
"Az államnak többszázmillió forintot kell kifizetnie az uniónak.
A repteret üzemeltető angol cégnek pedig 500 milliót, mert becsődölt a cég."
- Ismereteim szerint a Malév miatt nincs az államnak fizetési kötelezettsége az EU felé, ellenkezőleg vissza kellene kapnia a Malévtól cca. 100 milliárd jogtalan támogatást.
- Honnan veszi, hogy becsődölt a reptér üzemeltetője?
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jjoey:
Altalaban az adott orszag nemzeti legitarsasaga is repul Bp-re, meg neha vmelyik fapados is, ugyhogy nem maradsz jarat nelkul. A sajat tapasztalatom alapjan malev a legritkabb esetben jott ki legolcsobbnak/idoben megfelelonek. :-/
Nyilvan most szukultek a valasztasi lehetosegeid, amit eddig a mo-i adofizetok tamogattak, a veszteseg kifizetesevel.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@jjoey: Szgény magyar ember!
Ha magán múlik, mi biztosan Európa legjobbjai leszünk!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Kérdezem, nagy tisztelettel kérdezem azokat, akik magukat itt mindig hozzáértőként és felkentként jelenítik meg és minősítik: tessék mondani, a 150 milliárd Ft-os tartozást mennyi idő alatt lehet összehozni?
Az iránt is érdeklődnék, szintén a legnagyobb tisztelettel, hogy a 2011-ben kötött lízingszerződésből eredő kötelezettségek mekkorák voltak?
Érdeklődésem oka: jó lenne egy picit tisztábban látni a pénzügyi-gazdasági összetevőket.
Meg lehetne esetleg kérdezni Gansperger urat is erről.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@yooseph:
Az ellenség meg ezt írja, a gonosza:
"Hungary's dire financial predicament was laid bare today when its national airline Malev went bust and grounded all flights after failing to find a solution to "unsustainable" liabilities estimated at ?550m (£460m)."
http://www.guardian.co.uk/business/2012/feb/03/hungary-malev-bankruptcy-airline-grounded
Borzadály! Képesek ezek összekötni az ország anyagi helyzetét és állami cégével? Érti ezt valaki?
Szabad így gondolkozni, Vacak 500 millió euroról van szó, amit " le kell nyelni" a hitelezőknek.
Az semmi, hiszen csak 150 milliárd Ft-ról van szó. Azt meg mosolyogva kifizeti a Kétharmad Népe!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













