Az utóbbi hónapokban nagy sajtónyilvánosságot kapott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának jövője kapcsán kirobbant vita, melyet hónapokon át sem sikerült az egyetemen belül megnyugtatóan rendezni.

A karon folyó szakmai munka ellehetetlenülésével fenyegető helyzetben a kar kezdeményezésére a fenntartó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) december elején kezdeményezte az ezzel kapcsolatos tárgyalások lefolytatását.

A fenntartó álláspontja kezdettől fogva egyértelmű volt: bármilyen megállapodás is születik, annak a kar hallgatóinak és a karon folyó képzés magas színvonala megtartásának érdekeit kell szolgálni, amelyet nem lehet alárendelni specifikus egyetemi, vagy oktatói csoportok érdekeinek. Emiatt a fenntartó a BME-n belüli megoldást jelölte meg elsődleges célként, és amennyiben ez lehetetlenné válna, akkor viszont a teljes kar - azaz a képzések, a hallgatók és az oktatók - Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) kerülését vizsgálta meg - olvasható a friss közleményben.

A határozott fellépés nyomán a BME vezetése érdemi tárgyalásokat kezdett a kar vezetőivel, paritásos bizottságot állított fel a nyitott kérdések rendezésére, és kidolgozott egy kompromisszumos javaslatot, amelyet a szenátus megszavazott. Mivel a feszült helyzetben a kari közvélemény megosztottá vált, a fenntartó maga is megvizsgálta a BME vezetése által a Kar részére tett ajánlatot és azt fontosabb vonalaiban és irányaiban méltányolhatónak találta.

Ennek alapján a kar teljes egészében a BME-n működik a továbbiakban is. Az államtitkárság szerint a lépéssel sikerül megakadályozni a kari helyzet további romlását és a kar esetleges felbomlását. A fenntartói döntés ismeretében az érintett oktatók és kutatók figyelmüket ismét az oktatásra és kutatásra fordíthatják.