Elnöki kinevezést javasol a kormány a vagyongazdálkodási tanácsnál

A kormány nevében Veres János által jegyzett, a vagyontörvényhez beadott új módosító javaslat szerint a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki hat évre a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjait - jelentette az MTI.
NAPI Online, 2007. szeptember 10. hétfő, 14:58

Az állami vagyonról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatot hétfői ülésén támogatta az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága.

A módosító indítvány alapján a miniszterelnök a tagokra szóló javaslatát a tanács elnöke és további három tagja tekintetében az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, két tagja vonatkozásában a gazdaságpolitikáért felelős miniszter, egy tag esetében pedig az agrárpolitikáért felelős miniszter kezdeményezése alapján teszi meg.

Korábban a köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt visszaküldte az Országgyűlésnek. Sólyom László azt kifogásolta leginkább, hogy a vagyontörvény által megalapításra kerülő Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjait a miniszterelnök hat évre, azaz a parlamenti ciklusokhoz nem igazodó időtartamra nevezi ki és a megbízatásuk csak igen korlátozott körben szüntethető meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK