A lépés mögött egy komoly körülmény húzódhat meg. Abban az esetben ugyanis, ha egy ilyen vizsgálat saját kérésre indul, akkor a törvények szerint az érintett szervezet szerződéseit csak egy évre visszamenőleg vizsgálják. Amennyiben viszont ezt a Közbeszerzési Hatóság elnöke kezdeményezi, akkor a korábbi öt év kontraktu­sait tekintik át - mondta a lapnak Nagy Gabriella, a Transparency International közbeszerzési ügyekért felelős szakértője. E szerint nagyon úgy tűnik, hogy az alapítványok most előre menekülnek.

A vizsgálat során ugyanis születhet olyan határozat, hogy a szerződések semmisnek tekintendők. Az eredeti állapotot ezekben az esetekben azonban aligha lehet visszaállítani. Hogy egy ilyen helyzetben pedig mi a teendő, azt már a bíróság határozza meg, s nem a KDB, ami igen kellemetlen lehet az alapítványokra nézve. Arról nem is beszélve, hogy a bírság a szerződés értékének 15 százaléka is lehet - magyarázta Nagy.